Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Cseke Péter: A paraszti világkép visszahódított értéktartományai
radt elbeszélések elütnek a kötet egészének jellegétől. Nemcsak tematikailag, hanem az ábrázolt világ megjelenítésének módjában is külön vonulatot alkotnak. A Kipergett magvak darabja (Kipergett magvak, Ha nem születtem úrnak, Az ugaron, A nyakravaló, Erdőlés, Vasárnap, Leányavatás, Földrengés, Karácsony, Elnyelte a város, útmarti Jóska) a paraszti világ kiérlelt, zárt formáinak a felhasználásával készültek; a bemutatott életanyag mögött csaknem minden esetben a költői látás és teremtő erő biztonságát érezzük. A kimaradt írások viszont művészi áttételek nélkül érzékeltetik a kisebbségi sors fekete fellegei alatt élő, illetve a történelem széljárásának kitett erdélyi falu megbolydult világát. Minthogy a döntésben politikai szempontok aligha játszhattak közre, feltételezzük, hogy az esztétikai mérlegelésnek volt nagyobb szerpe. Konkrétan pedig Szabédi Lászlónak, aki a Magyar Élet kiadásában megjelent Termés-könyveket gondozta. Fél évszázad távolában maga Püski Sándor sem tudott érdemben válaszolni a felmerült kérdésre, megerősítette viszont azt a feltevésünket, miszerint Szabédi szuverén módon döntött a kötet kéziratának véglegesítésekor. A Kipergett magvak elbeszéléseinek szomszédságában még jó néhány írása született Horváth Istvánnak 1947-ig (a klasszikus értéket képviselő Kaszások például 1947-es keltezésű, amelyek prózáénak ezt a vonulatát alkotják. Ezek lszórt folyóiratközlésekben, a hagyatékban található Novellák 1945-ig jelzésű kéziratkötegben, illetve a Kiss Jenőnél őrzött Termés-dossziéban maradtak fenn. Az ötvenes-hatvanas, sőt, a hetvenes években - hat háttal a szerző halála előtt! - is nyomdafestéket lát olyan Horváth István-elbeszélés, amelyik 1943 és 1945 között keletkezett. A kései közlésben az egyes írások szerkezeti vagy stiláris átdolgozáson estek át, amint azt mikroíilológiai részletezéssel kimutattuk a Romániai Magyar írók sorozatban megjelent gyűjteményes prózakötet jegyzetanyagában.30 Arra is rámutattunk: igaz ugyan, hogy ezeknek az elbeszéléseknek (amelyek egy részét a Nyomok porban, hóban című 1969-es kötetében is közreadott) a kézirata a negyvenes évek első felének terméséhez tartozik, ám ahogyan Horváth István az ötvenes-hatvanas vagy hetvenes években visszanyúl a harmincas évekbeli témáihoz, az már nemcsak az induló elbeszélőt, hanem az alkotói váláságából kiutat kereső, illetve az életművét összegező írót is jellemzi. Hogy elbeszélsőként is mekkora bizonytalanságban alkotott, jól mutatja egyik korai elbeszélése, amelyik csak 1957-bn jelent meg az Utunk 1957-es (XII.) évfolyamában, majd az említett 1969-es válogatásban. A hagyatékban két változata is található a Novellák 1945-ig jelzésű dossziéban (az egyik honvédségi nyilvántartó ívek hátlapjára írva). Az elsőváltozat cím nélküli, a másodikon A tolvaj olvasható. Az 1957-ben, majd 1969-ben Tolvajság címen megjelent elbeszélés lényegében nem tér el a második változat szövegétől. Először tragikomikus hangvételű elbeszélést írt a történetből Horváth István, másodszor pedig tragikussá változtatta az alaphangot. Az alaphelyzet pedig mindkét változatban azonos, a tolvajlás indítéka is, ám a „megoldás”, a feszültség feloldása lényegesen módosul ugyanabban az alkotási periódusban. Tamási Áron vagy akár Asztalos István is írhatta volna az első változatot, Móricz pedig a másodikat. Mégis egyértelműen Horváth István hangja csendül ki belőle; pontosabban az, hogy miként kereste a maga egyéni hangját a prózaíróként induló Horváth István. 1000
