Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Hajnal László Gábor: "Az író, amikor elmegy hazulról…"

Istvánban (a közelmúltban hunyt el) bízott holta napjáig. Filmrendező testvérét, Radványi Gézát sem kedvelte, azt vetette róla 1947-ben papírra:

„Géza öcsém filmje, a Valahol Európában’ egyveleg a ’Zendülők’ és a ’Pál utcai fiúk’ elemeiből. Ez nem lenne baj. Nagyobb hiba, hogy Géza ’csak’ tehetséges, de nem elég művelt és fegyelmezett tehetség. A kompromisszum, amit munkájával köt, rosszhiszemű. Nem a műfajjal köt kompromisszumot, hanem a helyzettel. Ezért unalmas a film. S túlzott, aránytalan. A mérték a tehetség egyik neme. Ez hiányzik öcsémből. ”

Márai Sándor büszkesége, szemérmes hazaíiasága mindinkább legenda, hiteles és elévülhetetlen példa arra, hogy a „polgár” nem alkuszik. Sem a hatalmakkal, sem a néki utasításokat üzengető szerkesztőkkel, kiadókkal, politikusokkal, és mégkevésbé egyezkedett az élettel. Maga intézte halálát is, mert nem akart kiszolgáltatottan cselekvőképtelen lenni. „A baj akkor kezdődik, ha munka közben érzem a fáradtságot...” - panaszolta 1988 őszén, de én nem vettem komolyan, hiszen asztalán kéziratok tornyosultak. Érdeklődéssel figyelte a magyarországi eseményeket, bízott a változásokban, hiszen váz író, amikor elmegy hazulról, ennek az elhagyott népnek örökké számadással tartozik...”

Ezt cselekedte a mi emlékezetünkre!

981