Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - P. Szabó Ernő: A természet barátai

szátokon alapuló világával szemben a természet igazságát állítja szembe, a barbizoniak azok, akik, miközben első alkalommal hoznak létre plein air - levegővel telített - festményt, az indusztrializálódó nagyvárosoktól távol élve talán utolsóként vállalkoznak arra, hogy a - Roger Marin du Gard regényeimét használva - „vieille France”, a régi Franciaország képét megörökítsék. Hogy milyen hűségesek maradtak a valósághoz, miközben a „teremtés egy-egy csücskét” átformálták, azt az a gazdag összeállítás is érzékelteti, amely fotográfiákon keresztül villantja fel, mit is láthattak a barbizoniak a sziklás, erdős, mocsaras tájból, a nyers kőből épült tanyákból, kisvárosokból, a patakparton mosó asszonyokból, a mezőn, falusi udvarokban dolgozó férfiakból.

*

Hogy mit látott a fiatal Monet abból a bizonyos régi világból, arról, legalábbis a bécsi Belvedere nagy kiállításán csak néhány, tizenhét-tizenkilenc éves korában rajzolt, metszőén gúnyos karikatúrája, s egyetlen, 1868-69-ből származó festménye beszél. A vacsora, amely a zürichi Bührle-gyűjteményből került a kiállításra, mintha azt a pillanatot ragadná meg, amikor Monet-ra még erőteljesen hatnak mesterei, de már mindennél erőteljesebben ragadja magával a fény, amelynek változásai a művész egész pályáját meghatározzák. A mű abban az időszakban keletkezett, amikor Monet későbbi feleségével, Camille-jal és fiúkkal, Jean-nal Etretatban élt, s mintegy kimerevíti azokat a nyugodt, mondhatni idilli pillanatokat, amelyeket a tartalmas napot lezáró közös étkezés jelent az otthonos környezetben. A színskála meglehetősen redukált, a domináló sötét tónusok közül csak a lámpa, az abrosz fehérje s a megvilágított arcok bontakoznak ki, s a világító felületek ellenpontjaként a kép jobb alsó sarkában a kandalló vörös ragyogása.

A pillanat kimerevített - mindazonáltal semmilyen életképszerű nincs a jelenben, a művész szándékosan kerül minden olyan utalást, amelyet történetté lehetne kerekíteni, amelyből a szerelők közötti viszonyra következtethetnénk. Az asztal körül négyen ülnek, s a kép - noha talán éppen a művész szándéka ellenére megőriz valamit azoknak a zsánerképeknek az örökségéből, amelyek azt ábrázolták, hogyan is költi el vacsoráját a család - tulajdonképpen arról szól: hogyan jelenik meg a szemlélő előtt az abrosz és az arcok fénnyel bevont foltrendszere.

Néhány évvel e vászon megfestése előtt Monet Gleyre műtermében akadémikus képzésben is részesült. Valódi hatást azonban Eugene Boudin tájképei gyakoroltak rá, barátai, Pisarro, Bazille, Renoire, Sisley próbálkozásai. S persze a barbizoniak. Corot és Millet számára ugyan idegennek tűntek a fiatalművész törekvései, Daubigny és Diaz de la Pena azonban bíztatta őt, felismerve, hogy az általuk taposott úton jár - vagy éppen arról indulva készül új ösvényekre lépni. A fák alatt (1865), A fontainebleau-i erdő (1865) után itt fog neki a Reggeli a szabadban-nak is, amely mű számos előkészítő vázlata közül a washingtoni Nemzeti Galériából a bemutatóra Bécsbe érkezett az egyik, sétálókat ábrázoló tanulmány, alia prima készült, azaz egyetlen festésre, mintegy a későbbi évtizedek egyetlen pillanat fény- és színviszonyait megragadó festményeit előlegezve.

A fontainebleau-i erdő részletei után a korai tengerparti tájképek következnek. Ekkorban hasonlítja a festőt Guy de Maupassant zsákmányt űző

971