Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - P. Szabó Ernő: A természet barátai
P. SZABÓ ERNŐ A természet barátai KIÁLLÍTÁSI SÉTA BARBIZONTÓL MONT SAINT-VICTOIRE-IG Ebédeljen úgy, mint egykor Renoir a Szajna partján - ajánlotta nemrégiben az egyik nagy német napilap azon olvasóinak, akik nem egyszerűen a francia földet kívánják megismerni, de a művészet, a művészek jelenléte által átlényegített tájat. Mert hát ki is állítaná, hogy ugyanúgy látjuk a szűz tájat, mint azt, amely festmények soráról köszön vissza, vagy amelyről egyáltalán tudjuk, hogy a művészek kitüntetett figyelme vette körül valamikor? E kérdés tanulmányozására persze nem kellene feltétlenül német újság francia földre vonatkozó ajánlatai között tallóznunk: a magyar tájaknak is megvannak a maguk festői, gondoljunk csak azokra a pipacsos domboldalakra, amelyeket a Sáros megyei lankákról lopott át festményeire Szinyei Merse Pál, a Tátra hegycsúcsaira, amelyek Csontváry Kosztka Mihály Nagy tarpataki vízesésén éppen olyan merészen szökkennek az ég felé, mint Mednyánszky László vásznain. Az Alföld összefonódik képzeletünkben Koszta József sárguló kukoricaszáraival, a múlt századi Balaton százéves fái alatt Mészöly Géza társaságában állunk, az erdélyi dombok súlyos tömegeit Nagy István műveit tanulmányozva fedezzük fel újra. S ott van persze Nagybánya, amely már majdnem Erdély, a hajdan virágzó bányaváros az alföld és a hegyek találkozásánál, ahová éppen száz évvel ezelőtt érkezett meg Münchenből Hollósy Simon tanítványaival, hogy megkezdődjön a modem magyar festészet első igazán nagy, máig ható tanulságokat kínáló fejezete. A magyar nemzeti galériában nagy centenáriumi tárlat emlékezik az évfordulóra, a fővárosban, vidéken és erdélyi városokban ugyancsak kiállítások, emlékülések, kiadványok sora boncolgatja a kérdést: mi is volt Nagybánya, miben áll a nagybányai örökség? Anélkül, hogy e kérdésekre kívánnánk felelni, hiszen ez az írás valójában nem erről szól, ha létrejöttének egyik oka éppen a nagybányai centenárium is, két mozzanatot mindenképpen érdemes kiemelni a válaszok főbb elemei közül. Az egyik természetesen az az új természetszemlélet, amelyet Hollósy, Réti, Ferenczy Károly, Thorma János és tanítványaik képviseltek, a másik, paradox módon az, hogy az a bizonyos természetszemlélet, mint olyan nem létezett, hiszen az egyes nagybányai mesterei művészetében mindig legalább annyi volt az eltérő, mint a rokon vonás vonás, a harmadik jellemző mozzanat pedig éppen az, hogy a nehezen körvonalazható nagybányai szellemiség úgy őrződött meg mondhatni száz éven keresztül, hogy folytonosan hatni engedte a változásokat, részleteiben módosult tehát, miközben egészében változatlan maradt, s ma úgy alkothatja integráns 967
