Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Kodolányi László: Ljuba Kirova és Peter Fürst kiállítása elé

élése a telep témája. Célja, hogy a környéken kidobálásra ítélt régi szerszámokat, ócska alkatrészeket, tehát szemetet összegyűjtve, a környezet szeny- nyezése helyett, avval együttélve, azokból szobrokat készítve a környéket egy szabadtéri szoborparkkal gazdagítva.

Három év alatt közel 15 nagy szobor született ilyen módon, svájci, kelet-, közép- és nyugat-európai művészek alkotásai. Hétvégéken, jó időben számos kiránduló látogatója akad, híre messze jár már.

Az idő közben kimelegedett, semmi sem zavar, a paradicsomi csöndben nagynéha dübörög el egy-egy traktor az alig húsz házas faluban, az arra járó szomszédok beköszönnek a nyitott kapun, a hegyodlalból hallatszik néha a tehenek szelíd bőgése. Tej- és trágyaszag illatként lebeg körül. Munka közben van idő elgondolkodni, lassan barátokká váló meghívóimról.

Azok közé a művészek közé tartoznak, akik megelégelve a túlcivilizált, zajos nagyvárosi életet, kivonultak vidékre, többre tartva a csöndet, a természet közelségét az értelmetlenül rohanó városi létnél.

Persze magukban tovább hordozzák a XX. század megélt valóságát, szépségeivel, szörnyűségeivel együtt, s továbbra is érzékenyen követik figyelmükkel, benne élnek korunkban. Ritka, hogy két együttélű művész ilyen mértékben fenntartsa autonóm egyéniségét.

Ljuba Kirova, talán Breugeltól és Chagalltól eltanult furcsa felülnézetű, harsányan boldog színezésű képein és itt látható litográfiái sorozatán — a világos, még felismerhető valóságot, világunk sajnos szaporodó szörnyűségeinek nyomasztó súlyát a litográftechnika brilliáns alkalmazásával kaotikussá sötétíti - átsugárzik a szelíd, barátságos mosoly. Yokohamái 350 négyzetméteres falfestménye is ezt a boldog-keserves együttérzést sugallja.

Peter Fürst, nálunk polihisztornak számítana — festő, grafikus, szobrász, jazz-zenész, gourmand - magát egyszerűen olyan művésznek tartja, aki a világról alkotott véleményét, minden lehetséges módon el akarja mondani, mindig óriási vehemenciával, és rendkívül finom iróniával. Ez a fajta átélés még főzés közben is jellemzi.

Azt hiszem legfontosabb közös vonásuk, hogy mindketten minél teljesebb életet akarnak élni. És ez ma Svájcban sem könnyű.

Kívánom nekik, hogy még sokáig legyen erejük hozzá.

És kívánom Önöknek is, hogy fogadják meg tanácsukat, kövessék Őket, figyeljék és fogadják munkáikat szeretettel.

1995. augusztus 27. Kőszeg - Szombathely

935