Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Vékony Gábor: A magyar honfoglalás kútfői
alakokat nem kommentálja, de nyilván nem is kommentálta, mert részben sajtóhibák. Ugyanakkor az oxfordi Gardízi-kéziratban meglehetős következetességgel mahfariján van, ami olyasvalakiket jelent, akik árokkal, gödörrel vagy barlanggal vannak kapcsolatban. Gardízi magyar vonatkozású részleteit egyébként Kmoskó lefordította idézett munkájában, aztán Czeglédy Károly is (A magyarság Dél-Oroszország- ban. A magyarság őstörténete, szk. Ligeti L. Bp. 1943. 106-109., A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, szerk. Győrffy Gy. Bp. 1986. 86—89. - 3. kiadás!), több idegen nyelvű fordítása is van, s utóbb a perzsa szöveg kritikai kiadása is megjelent. A később előkerült források ma már lehetőséget nyújtanak az arab-perzsa kútfők X. század eleji ősforrásának helyreállítására is, erre tett kísérletet — mások mellett - B. N. Zakhoder (Kaspijskij svod svedenij o Vos- tocnoj Evrope I—II. Moskva 1962,1967). Megkell még említenünk, hogy Kmoskó annak idején összeállított nagy, kéziratos munkájában az akkor ismert ösz- szes forrással foglalkozott, ennek az 1931 előtt összeállított munkának a kiadására talán a közeljövőben sor kerül. Kmoskó azonban még nem ismerhette a 982-ben írt perzsa földrajzi munka, a Hudud al-alam szövegét, valamint az 1100 körül élt Marvazi arab nyelvű munkáját, amelyek nélkülözhetetlenek az ősforrások helyreállításánál. Ez az ősforrás — a buharai Dzsajháni munkája — egyébként nem csak a kelet-európai, hanem a kárpát-medencei magyarokról is ismeretekkel bírt, tehát, legalábbis részben, honfoglalás utáni adatokat is tartalmazott. Új kiadásai vannak a szláv forrásoknak is. Az orosz évkönyvek honfoglalás kori és későbbi középkori adatait kritikai kiadásban tette közzé Hodinka Antal (Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai. Bp. 1916), a Konstantin- és a Me- tód-legenda magyarokra vonatkozó részeit pedig legutóbb tüzetesen vizsgálta és magyarra fordította Király Péter (A magyarok említése a Konstantin- és Metód-legendában. Bp. 1947). A nyugati latin források magyar vonatkozású középkori adatait Gombos F. Albin monumentális gyűjteménye állítja egybe (Catalogus Fontium Históriáé Hungaricae. I—III. Bp. 1937-1938), a magyar- országiakat pedig a Szentpétery Imre által szerkesztett kétkötetes gyűjtemény (Scriptores rerum Hungaricarum. I—III. Bp. 1937-1938), amely középkori krónikáink és legendáink kritikai kiadása. Utóbbi kötetben szerepel Ric- cardusnak Julianus barát Magna Hungáriába vezetett útjáról írott jelentése is, ezt a második Julianus-útról írott levelet is többször kiadták (Bendefy L.: Fr. Julianus utazásának kéziratos kútfői. Bp. 1937., Dörrie, H.; Drei Texte zur Geschichte der Ungarn und Mongolen. Göttingen 1956). Bendefy kiadásában magyar fordítások is vannak, ugyanezek megtalálhatók a szerző népszerű munkájában is (Az ismeretlen Juliánusz. Bp. 1936). A magyar krónikáknak többszöri kiadásai is voltak az említetteken kívül, Anonymus Gesta Hungaroruma facsimile kiadásban is megjelent Pais Dezső 1926-os magyar fordításával együtt (Bp. 1977), legutóbbi kiadása új olvasati javaslatokkal pedig német fordítás kíséretében látott napvilágot (Die „Gesta Hungarorum” des anonymen Notars. Hrsg. G. Silagi. Sigmaringen 1991). Ezzel együtt említést kell tennünk a forrásszemelvények magyar fordításairól is. A Győrffy György által szerkesztett „A magyarok elődeiről és a honfoglalásról” tudatosan az MHK „rövid, népszerű változatának” készült, ha nem is 850
