Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részlet)
gyeit: előáll-e a nyomozó „konkrétumokkal” vagy nem? Nem állt elő, így bátran tagadhatott. Úgy négyórányi faggatást követően Pap Janika felszólította: következő „ülésükre” készítsen jellemzést Mátis Béláról. Előjegyezte, mikor „fogadja” újra. Jöjjön magától, ne akarjon „díszkíséretet”. Elvezette a Szürke Ház főbejáratáig, és a lépcsők tetejéről intett a kék ruhás, pisztolytáskás, gumibotos milic-kapusnak, hogy kiengedheti. Ica elhűlt amikor meglátta, sajnálkozni azonban elfelejtett. Mi van, te ágrólszakadt? támadt rá. Újabban így járod a kocsmákat, munkásfrakkban? Megmosakodott, átöltözött, ebédelt, majd „tanácskozott” Icával, miket hordjon össze Mátisról? Semmi terhelőt, az világos, szögezte le Lázár Ilona. Kenj rá, amit akarsz, csak ne árts neki. Még szép, jampeckedett János. Erikájához telepedett kopácsolni. Körülbelül két oldal kellett ahhoz, hogy csóró Mátis Bélát olyannak fesse le, aki valósággal öntudatlanul teng-leng a földön, és olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Az iromány alapján Mátist akár elmeszakértők elé is lehetett volna vinni, viszont Pap János százados nem „erre utazott”, sőt. Izgágán csapkodta János „beadványát” fekete íróasztala tükörfényes lapjához, talán látta is magát, és nem lehetetlen, hogy élvezte hatalmát. Nyílt az ajtó és bepattant rajta egy füstös képű, bongyor hajú figura. Adj nekik!, kiáltott a haptákba merevedett Pop Jonikára. Húzd el a nótájukat! Tudják meg, mit jelent román kenyeret enni! Drepti! (Vigyázz!) ordított Jánosra. Igenis! Értettem, ezredes elvtárs!, húzódott még feszesebbre a százados. Mire János a levágott lábú székről feltápász- kodott a bongyor vérkelés eltűnt. Pop Jonika jócskán megcsillapodva amon- dója volt, hogy Mátis Bélának nem használna, ha beszámíthatatlannak nyilvánítanák. Miért, kellemesebb neki, ha néhány évre bebörtönzik? Miket csinált tulajdonképpen? Pusztai, már figyelmeztettem, itt egyedül én kérdezhetek! Bőven van módszerünk arra, hogy megeredjen a nyelve! Ismét kezdődött a „szemérmetlen” faggatózás, de most már nevekkel fűszerezve. Mátis Béla, Gúzs Imre, Máté Imre, Apáty Géza, Király László, Farkas Árpád, Molnos Lajos, Magyari Lajos. Mátis: Erdélyt számtalanszor osztották és szorozták, Gúzs: vendéglőben megütött egy román pincért, mert az fitymáló megjegyzéseket tett a magyar népdalokra, nótákra, Máté: említett kéziratát Pirk János festővel küldte el Illyés Gyulának, a kolozsvári fiatal költők: természetesen amikor találkoztak nem csupán irodalomról beszélgettek. Mondják a szemembe, keményedéit meg János. A fiatal költők közül egyedül Molnost ismerem személyesen. Túlságosan fiatalok hozzám. Máté Imre dadogmányát sem fogadhatom el, Gúzs Imre álmodhatta azt a „pincérverést” Mátis Béla kötözni való bolond. Nem éppen, somolygott Pop Jonika. Tollal tele írt papírlapot vett ki holmi vaskos dossziéból és odavitte Jánosnak. Hát... ott volt a Mátis vallomása, meg szörnyűséges, utánozhatatlanba Petőfi Népéből ismert aláírása. Mindent tagadok, makacskodott János. Én nem feketítek be senkit, akkor mások mit akarnak tőlem? Telt az idő, az ezredes még sokszor berontott, olykor már-már Jánosra vetette magát. A tíz napra tervezett kihallgatás ötvenöt-hatvan órát emészthetett fel. Közben János sokszor támadott, sokszor meghátrált; mind magabiztosabbá edződött, amiben felbecsülhetetlen jeletősége volt annak az eseménynek, hogy megjelent első könyve, Forrás-kötete, az Ösvény a világban. Harminckettedik évében járt:, előtte volt az élet. „Ó, az írói közhelyek!” (Folytatjuk) 794