Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kiss Ferenc: Napló

Németh L. - szerinte - inkább glosszázó, mint alkotó elme, és jobbára szürke. Szerencsére „antibolsevik” is, s így talán sikerül kitérnem a megbízás elől, mondván, hogy egy nem balos népi + egy antibols. urbánus együtt, ez olyan ingerlő labda, amire biztosan lecsapnak majd. Ettől persze én még vállalnám, de nem elég eredeti ez a Gáspár ahhoz, hogy vállalni érdemes lenne.

Sík Cs. erre azt mondta: Rendben van. Nekünk Aczél szólt, hogy ki kell adni, s megkérdezzük, vállalja-e így is a felelősséget. S ha igen, visszatérünk az ügyre. (’72. jún. 15.)

*

1972. június 24. Az És Dózsa-száma. Egyetlen méltó cikk van benne, a Csoórié. ,/í megevettek királya.” Szervátius T. szobráról szól. S jól példázza, hogy él a lap ellenfeleiből.

Arányt, egyensúlyt, az egyensúly látszatát kelti. Hogy aztán sürgethesse Németh L. kötetét. (Különben joggal. De ki sürgeti Németh L. kötetét?)

Sokkal érdekesebb, ami a 2. oldalon olvasható. Egy olvasó, Gyarmati Béla megírja, milyen hazug buzgalom a „vidéki” iskolák jó színvonalán örvendezni. Idézi az MTI-t, mely szerint a bölcsészettud. karokra jelentkezettek között 20-30% a munkás-paraszt gyerek; a TTK-ra 10-14%-nyi m.-p. jelentkezett, a jogra 27-32%. A 10 éve létesült gimnáziumok ügye, Ibrány, Csenger, Szikszó itt a kérdés. A helyzet siralmas.

Értekezés a módszerről címmel a Népszabadságban (1972. júl. 2.) Pozsgay Imre bírálja Fekete Gyula Éljünk magunknak? című könyvét. Amódszerét, de láthatóan az ingerli, hogy a népesedés riasztó mutatói a mai rendszerre is árnyékot vetnek. Az összes okok felfejtését követeli. S ezek között külön nyomatékkai a nacionalizmust, mely a világháborúkba s ellenforradalmakba vitte az országot, nem kis mértékben oka annak, hogy ide jutottunk.

Sanda cikk és láthatóan diszkreditálni igyekszik Feketét. A nacionalizmus elhanyagolását is ilyen éllel teszi szóvá. Hivatkozik a párt, a Népszabadság állásfoglalására, mely tényszerű és példás. Mintha a kérdés napirenden tartása a Népsz. érdeme volna.

A nacionalizmust konkrét hatalomként, történelemalakító erőként tehát eléggé „szellemtörténeti” módon fetisizálja. Fel sem ötlik benne, hogy ugyanez a „nacionalizmus” más népek számára mást hozott. Valóságos gondjainkról