Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - L. Simon László: "Az avantgárd maga a másság, a különbözés..." - Beszélgetés Petöcz Andrással

- És mik a terveid, hogyan akarsz továbblépni?- Remélhetőleg nemsokára ismét egy erős és régi Petőcz-költészet fog megjelenni. Ricsit visszatérek a harsánysághoz és talán az agresszivitáshoz is a költészetben. Ezen kívül van egy regénytervem, amit szeretnék megvalósítani.- És a tanítás? Jelenleg a pesti és a miskolci bölcsészkaron is órákat adsz.- Mindig szerettem beszélgetni, tanítani. Annyi minden fölhalmozódott a nyolcvanas években, amiről nem beszélnek. Fontosnak éreztem, hogy szóljak róla. Szinte vicc az, hogy a huszadik század legfontosabb törekvéséről, az avantgárdról, mennyire nem tudnak megszólalni a tanárok a mai napig. Nem érzik, nem tudják. Én szerencsére helyzeti előnyben vagyok. Találkoztam Erdély Miklóssal és másokkal. Testközelből ismertem a nyolcvanas éveket. Erről beszélek. Ám amikor a vizuális költészet került sorra a nyolcvanas éveken belül, akkor rájöttem, hogy nem tudok a vizuális irodalomról, a Magyar Műhelyről beszélni anélkül, hogy ne beszélnék mondjuk Tamkó-Sirató Károlyró\. Tartottam is a szemináriumon egy visszatekintő előadást Tamkó- ról, Palasovszkyról, Kassák vizuális munkáiról, a húszas-harmincas évekről. Megkérdeztem a harmad-, negyed-, ötödéves magyarszakos hallgatókat, hallottak-e Kassák vagy Tamkó vizuális költészetéről. „Természetesen” egy szót sem. Ha ilyen szerzőkről nem beszélünk a magyar egyetemen, akkor nem ér az egész semmit. Legalább olyan szinten kell róla tudni, mint pl. Füst Milánról. Szerencsére az óráimat komolyan veszik a hallgatók, rendesen dolgoznak. Ilyen értelemben a tanítás nagyon jó

sikerélmény, mert érzem azt, hogy szívesen jönnek. Szeretek tanítani, és jól érzem magam a diákok között.