Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Kapiller Ferenc: Aranykor - rekonstrukcióval - Salföldi beszélgetés Somogyi Győzővel
ellenére is - meg tudjuk élni. Ez nem képzelődés. Ez itt, a Káli-medencében mindennapi valóság. Hála Istennek, az állatok révén megismerkedhettem én itteni juhászemberekkel, itteni lótenyésztőkkel, lovasokkal, akik ugyanúgy nyergelik fel a lovakat, mint ezer évvel ezelőtt, ugynaúgy felpattannak rá és beszáguldják az erdőket és dombokat. Ezekben nekem is részem van. - Újra huszárok nyar- galásznak itt - igaz, csak játékból és hagyományőrzésből -, a házak között. - Ezek a pinceszerek, szüretek, borversenyek, vagy egy-egy falunapnak az örömei, amikor kirakodóvásár van, búcsú van, egy falu védőszentjének a búcsúja, és összejövünk a barátainkkal: - ezek mind az aranykort idézik az én szememben. Most nyilván joggal mondhatja valaki, hogy „kimazsolázom” az élet javát, és most csak a szépről beszélek, de hát az előbbiekben beszéltem eleget a rosszról. Tudom én, hogy a rossz jelen van, sőt a világ felszínén uralkodik, azonban azt hiszem, a művész feladata nem az, hogy a rossz ellen küzdjön, és a sátánnal hadakozzon, hanem a sátánnal szinte mit sem törődve megpróbálja ezt az aranykort megvalósítani. A művészetnek sem az a feladata, hogy leleplezze vagy ábrázolja a rosszat, hanem a szépet és az igzat mutassa be, és bízza az egész harc kimenetelét a Jóistenre. Bízom abban, hogy a jó önmagában, külön harc és viaskodás nélkül eltünteti a rosszat, ahogy a kisütő nap felolvasztja a jeget. — S akkor nincs szükség csákányra meg hókotróra.- Látszik bizonyos váltás grafikáid és színes képeid korszakai között. Ez a felismerés, hogy tehát a művész feladata nem a rossz leleplezése és állandó küzdelem a rosszal szemben, direkt módon; ez ez „ars poétika” nem a grafikák idején formálódott, erősödött meg, mintegy előkészítve a színek korszakát. Hogyan változott felfogásod saját dolgaidat, feladataidat illetően?- Biztos, hogy változott, bár én a grafikákat sem pamfleteknek vagy gúnyrajzoknak szántam. A kritikusok ugyan azt írkálták rá, hogy groteszk, meg fanyar humor, meg fíntorgás, de ez nem a grafikáimról szól, hanem az ő világnézetükről. Századunkban a groteszk divatos forma, és ők jót akartak nekem, hogy ebbe raktak bele. Ebbe a divatos kategóriába. De hát, ha figyelmesebben megnézi valaki ezeket a rajzokat, akkor - azon túl, hogy nagy az emberek feje vagy aránytalan a testük, vagy hogy csúnyák, esetleg csúnya dolgot csinálnak velük, például kitépik Awakum protopópa nyelvét, embereket húznak karóba- láthatja, hogy szép felületek ezek. Szép rajzok, szép vonalak és pontok. Grafikailag midegyikük szép, sok szép részlettel. Fra Angelicónál vagy a középkor legangyalibb képeiről - ahol Krisztus keresztre van feszítve, ömlik a vér; a betlehemi kisdedeket lemészárolják a katonák - az idill, harmónia - az a bizonyos aranykor sugárzik. Én reménykedem benne, hogy a grafikáim is ehhez az aranykorhoz tartoznak; nem a kritikai elem dominál bennük, hanem a szereplők szépsége; a táj, a vonalak, formák szépsége és a szereplők iránti szeretet. A festménynél ez sokkal nyilvánvalóbb, mivel ott színeket, mégpedig tiszta és világos színeket használok. Pedig itt is csatakép van vagy a halott Jézus Szűz Mária ölében, és it a vér pirosán folyik, de az egy színfolt, ragyogó piros színfolt, és ugyanolyan piros színe van az árnyéknak vagy a madárnak is. A 731
