Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak

névtelen hídján, majd a nem kevésbé rejtelmes vadgesztenyeemyő boltozat alatt Orbán Balázs verőfényben is borongós utcáján át, és ott, a hirtelen fordulat, de a sarkon Orsolya néni töpörödött vegyeskereskedése elé, kirakatnak szolgáló szobaablakában a mesealakos papírforgók, tarka csigapör- gettyük és szerpentinláncok sűrűjében a nemzeti színbe csavarodó fodormenta cukorpálcikák, ahová azonban a nyitott ajtó sámliján üldögélő Orsolya néni édesgető szavaira dehogy is lépnék be, pedig hogy hívogattak a színjátszó üveggolyók, a széles világért se, hiszen onnan már látszik a zöldmázas fakapu, fénylik a vaskilincs, a végső állomás, a bizonyosság bejárata, ám ha egyszer a kapun belül, lépteim meglassúdnak, itt is, ott is álldogálok, kuporodom, az egyik növénynél azért, mert ismerős, a másiknál mert mintha még sosem találkoztunk volna, minden alkalommal új meglepetés, újonnan ízlelt gyönyörűség, hadd tartson az alig húszlépésnyi út minél tovább, akár az apró falatokban csipegetett csokoládétorta, soha el ne fogyjon, hosszú, hosszú utazás ez a verandalépcsőig, semmi fenyegetés, semmi veszély, mégis csupa meglepetés, mégis titokzatos érkezés, meglepetés a lábam köré kacskaringózó cicának, meglepetés a közeledtemre elégedetten vakkantó Samu komondornak, és hogy meglepődött nagyanyám! - mert van-e csodálatosabb meglepetés, mint az eleve kívánt és várva várt beteljesülése? - hát itt vagy, te kis pri- kulics? máskor meg: hű be összeborzolt a szél te szúnyogfióka, azután: hát hol sároztad így össze a kezed, te majomparádé? se szeri, se száma a bohókás neveknek, amelyekkel a démonok elriasztására felruházott, de nemcsak engem, apró társaimat is, nevezte őket kavicsnak és pattantyúnak, porontynak és bogárnak, mákszemnek és makkopáncsnak, és nem csupán az őrangyalunkkal viaskodó démonok ellen, hanem a bennünket hozzáláncoló démon

700