Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Fábián László: A tölgy metafizikája (esszé)

szakértői minduntalam kitérnek. Természetesen azt is pontosan tudják, hogy a fa-tisztelet szerte a világon megtalálható, másutt is szerves része a hiedelemvilágnak, megszentelt helye a kultusznak. Erre Eliade is figyelmet fordít a vallási hiedelmekkel foglalkozó alapmlvében. Berze Nagy János, jeles néprajzkutatónk monográfiát írt a tárgykörben Égig érő fa címmel. Dömötör Tekla könyve sem hallgat róla: „Egy másik ilyen érdekes kérdés a világ közepén lévő, a világot tartó fa, világfa, életfa kérdése. Európa és Ázsia sok népénél nagyon régóta tartja magát az az elképzelés, hogy az égboltot a világfa támasztja meg, alja a világ ’köldökén’ van. (Életfának azonban a magyar nyelvterület egy részén a lakodalom alkalmából készített ’tebét’, tésztával bevont fácskát nevezik.)”20 Diószegi arról is tud, hogy kései táltosutódoknak is volt táltos-fájuk, gyűjtésében számos példát ismertet. „Gáli Bálint is feljárt a maga fájára. A bajomi öreg Demjén Sándor gyermekkorában hallotta a nagyapjától, aki a rétben pásztorkodott, hogy Gáli Bálint fája tölgyfa volt.”21

Rögeszmémhez híven még a magyar mitológiára összefoglalóan fígyelmező Ipolyi példája kívánkozik ide: „Nevezetesbnek találom a Kazar fatiszteletrőli adatot, amennyire a kazar néppel talán azonos népségi eredet, és kétségen felüli szomszédos lakhely, sőt egy népágának a Kabarnak s nyelvének a magyarrali elvegyülése véle a legszorosb viszonyba hoz, minél fogva ős pogány vallási érintkezést, kétségtelenné lesz...” majd latin nyelvű adatot idéz, amely egy szír krónika nyomán beszél Illés szír püspök térítéséről, és véleményét így összegezi: „A fa itt tölgy volna, s az istenség neve, mely benne képzeltetett v. lakott Jazad, azonos a perzsa istenségnévvel, mely saját isten nevünkben is kerestetett; mind a mellett a tölgyfának ily tiszteletéről adatok teljes hiányában, a Jazad név összefüggésénél fogva sem vagyok képes adatot teljesen köz- vetleníteni ily mythosi nyomainkkal.”22

És ezzel az Ipolyi-idézettel vissza is kapcsoltunk ahhoz a proto- gramma- tológiai elmefuttatáshoz, amelyet talán kissé fegyelmezetlenül engedtem meg magamnak. Mentségemre az szolgáljon, hogy egyszer valamiképpen meg kellett fejtenem azt a titokzatos érzést, ami bennem él a zsennyei ezeréves tölgygyei kapcsolatosan. Megérteném szomorúságomat visszafordíthatatlan pusztulása láttán, amelyet tiszteletlen emberek gyorsítottak meg tiszteletlen beavatkozásukkal. Nem volt, nem is lehetett belső érzékenységük, műveltségük és hagyományuk sem már, hogy a Zend-Aveszta Ormuzdjának felszólításához hasonlatos sugalmakat halljanak ki a tájból, a fa leikéből, mert így szól az iráni isten: „Lépj a növekedő fákhoz, ó Zoroaszter! Előttük mondja a te szád ezeket a szavakat: ’Fohászkodom a tiszta fákhoz, Ormuzd teremtményeihez’.”23

Nem kétséges, kihez szólhat a fohász a fában!

645