Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Rónay László: Bárdos László: Láthatatlan párbajok
makacs következetességgel igyekszik szembesülni a lét és a gondolkodás nagy kérdéseivel, s ezekhez tulajdonképpen életfolyamatokon át vezet az út. Verseinek egymásutánja ezért kelti a folytonosság érzését az olvasóban. A kötet legnagyobb ívű darabja a Dolorosa című prózavers. Ebben édesanyja lassú testi romlásával, majd halálával szembesül. A halállal farkasszemet nézve kérdések sokasága merül fel az ember tudatában. Elfogadhatjuk-e egyáltalán, hogy egyszeriben mindennek vége szakad? Hogy az idő kilép addigi menetéből, és merőben új alakzatokba rendeződik? Hogyan élhetjük emberivé az elmúlást? Miképp emészthetjük meg azt, hogy a szeretett lény eltűnésével belőlünk is kiszakad egy rész, s rendszerint éppen jobbik részünk? Miközben a költő szinte szenvtelenül, a jó diagnoszta pontosságával sorolja a lassú romlás jeleit, izzó szenvedéllyel szembesül ezekkel a kérdésekkel, s a szinte lehetetlenre vállalkozva azt is igyekszik bemutatni, hogyan inkar - nálódik a szeretett lény itthagyott, többé soha nem használt tárgyaiban, eszközeiben. Néhol döbbenetes mélységeket mutat meg, olyan fájdalmasan s mégis nyugalmasan, hogy az olvasó megérzi: a veszteségek jóvátehetetlenek, mégis az ember lényegéhez tartozik, hogy valamiképp feldolgozzuk őket, s a hiányból próbáljunk meg olyan belső értékeket kikovácsolni, amelyeket néha éppen az emlékek aranyoznak be, s tesznek maradandókká. Lehetnek persze más erőforrásaink és vigasztalóink is. Mindenekelőtt a zene. Nem annak tépett, folytonos veszélyeztetettségünkre figyelmeztető változatai, hanem nyugalmasabb, kiegyensúlyozottabb tartományának versbe foglalása. A démonjaikkal viaskodó nagy mestereké, akik velük küzdve a klasszikus kiegyensúlyozottságig jutottak el. És vigaszt adhat a költői mesterség, a vers is, amely oly sok játszi és komoly lehetőségét, esélyét kínálja, hogy a költő kibeszélje, elsírja fájdalmát, és így küzdje ki megbékülését. Távoli ritmust hall, s ennek ütemére alakítja műveit, amelyek között akadnak olyanok, amelyek a játszi dalformát telítik mély érzelmekkel, s olyanok is, amelyekben, bár szabadulni akar súlyaitól, voltaképp a súlytalanság állapotában szembesül új és új kérdéseivel. Ám a kérdés megfogalmazása is vigasztalhatja azt, aki jót tud kérdezni. Hosszan lehetne még sorolni azokat az érzéseket, benyomásokat, amelyeket Bárdos László új kötetének versei keltenek bennünk. De talán e néhány futó gondolat is jelezheti, érett, elmélyült költészet, amelyet a szenvedések kalapáltak „fájdalmas műremekké”. (Ferenczy Könyvkiadó) Folyóiratunk 1995. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatást nyújt. 559
