Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Gyurácz Ferenc: A politikatörténeti esszé mestere - Halász Imre, a Nyugat főmunkatársa
lehetőleg ki kell használnunk, mert jöhetnek zivatarok, melyek a félig kész épületre végzetesek lehetnek, akkor talán nem engedtük volna felburjánzani a meddő párthuzavonát, talán serényebben dolgoztunk, kevesebbet torzsalkod- tunk, többet alkottunk volna. De ehelyett ázsiai indolenciával pazaroltuk azt a kincset, mely a legbecsesebb, s ha elfecséreltetett, örökre visszahozhatatlan: az időt.” A könyv záró mondataiban a nemzeti felelősségét átérző idős publicista nemzetféltő aggodalma mellett - a „letűnt nemzedék” teljesítményére mutatva - a remény hangját szólaltatja meg. Már amennyi remény meríthető a tényből: nekünk előbb Mohács kell, hogy cselekedjünk... „A magyar ügy névtelen szolgálatában megtett vándorutam hetven évvel jelzett határkövénél állva, vészterhes fellegek torlódását sejtem a jövő láthatára alatt. A nemzedék, mely távozik, egy nagy kérdőjelet hagy örökségül azokra, akik itt maradnak. Lesz-e idejük ezeknek kipótolni, amit a lefolyt 44 év elmulasztott, jóvá tenni, amit az elhibázott? S ha erre már nem lenne idő, elég lesz-e a felgyülemlett erő: megállani a vészek közepeit, melyeket a végzet, bűnhődésül az apák bűneiért, majdan az utódokra küld? Bizonyosnak látszik, hogy a magyar állam és a magyarság jövője nehéz küzdelmekkel terhes. De talán némi megnyugvást találhatunk a múlt tapasztalataiban. Az a letűnt nemzedék, mely megérte a már holtnak hitt Magyarország feltámadását, minden hibái és tévedései mellett is újból azt a nevezetes tanúbizonyságot nyújtotta a világnak, hogy ebben az apátiára hajló magyar fajban mindenkor a balsors csapásai rázták fel és sarkallták fokozott teljesítményekre a nemzet- és államfenntartó erőket. így volt ez a múltban, reméljük, hogy így lesz a jövőben is.” * Az „Egy letűnt nemzedék” alapján Halász Imrében a magyar politikatörténeti esszé mesterét tisztelhetjük. Könyve a tudomány számára fontos forrásmunka, egyszersmind történeti esszéirodalmunk nagyon jelentős értéke, amelyet világos, szilárd szerkezet, klasszikus nyelv, magasszintű történelmi elemzés és árnyalt személyiségrajz jellemez. Szemlélete a politikai tematika ellenére távlatos és arányos, a közvetlen „itt és most”-ból kitekintve európai dimenziók és egész korszakok átfogására képes. Ugyanakkor középpontjában a magyar nemzet helyzete áll, hiszen az emberiség fölemelésének evolucionista hittel vallott föladatából a magyar nemzeti értelmiségre a rá eső rész: a magyarság szellemi és gazdasági fölemelése, országának megerősítése vár. Halász Imre itt is józan és magabiztos tolla csupán egyetlenegy téma: az egyházpolitika közelében bokrosodik meg. A katolikus egyház kapcsán a századfordulós „szabadgondolkodás” vádaskodásait idéző szélsőséges kijelentésekre ragadtatja magát. A terjedelmes könyvnek csupán néhány oldalát érinti e hangnemi kisiklás, de arra bőven elegendő, hogy Halász kiváló munkáját vonakodjunk remekműnek nevezni. Halász Imre könyve megkapta az Akadémia díját, a szerző neve pedig 1912. július 1-től a Nyugat címlapján, a főmunkatársak sorában szerepel. A 71 éves Halász az új magyar irodalom ifjú lázadói között... Hétről hétre ott ül a folyóirat kávéházi asztalánál, s mint Ignotus írja, mindenki őrá figyel, szavának tekintélye, súlya van Adyék, Móriczék szemében. Tolla pedig újra ne520
