Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Tokai András: Férfirémület és csepp remény; "Menjünk tovább, de kevesebb szóval"; Tárogató; Magad legyél!; Átjár a szó, a szél; Szégyenlem növekvő koronámat; Debrecenben születni jó volt; A Győri út 12-ben; A kairói Mazhar 9/A-ban; Egy hosszú, érzelmes vers megkurtítása; Az utolsó szó jogán (versek)
Magad legyél! (A Nietzsche- és Arany-tisztelő Németh G. Bélának ajánlom) Hordja a felszél az őszi levelet. Minden lehet még, minden lehet. Sodródó, elnyúlt felhők alatt most kél, most nyugszik a Hold meg a Nap. Beszívja a harmat a bodza szagát. Üzekvő rigóktól zsizseg az ég. Ezen az egyen túl nincsen esélyed. Lefojtott tüzedből kifüstöl az élet. Amit cselekedtél, mind csalafinta svunggal suhan vissza, mint az a hinta. Állj az esőre! Hagyd, hogy a szél verjen az arcodba vad illatokat. Szaglássz, mint az állatok, bocsásd ki szagodat, s ha úgyis magad vagy, Magad legyél! Átjár a szó, a szél Átjár a szó, a szél, átjár már minden engem. Mindent vonzok, de semmi sem bír megtapadni bennem. Minden vonul szüntelen suhogva a mélyes mélytől a távoli, szemhártya-rebbenésű félszínig, és túl azon, mert szüntelen nyílik. De jó is volna csak ülni itt, míg elrendeződik, értelme lesz. Míg az ismétlődés rendje megtanít, hogy semmi ez, hogy minden ez. 46
