Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

tünteti fel, a magyarságot pedig mindenestül ellenszenves, agresszív nációnak.

Ezek után jön a K.., Novo..., idézetekkel és Hv... példájával, akik nem elfogultak, s a megértés bajnokai. Látszatra csupa internacionalizmus, magas humánum. Csepeg tőle, de célja csak ennyi: hivalkodni a nemzetek közötti baj orvosának szerepében. Néhány közhely révén és egy ordítóan hamis pozícióból, mely a jó érdeket is csak kompromittálja. Szerepe érdekében feljelenti a pozsonyiakat. Erkölcsi bizonyítványára az a jellemző, minden egyéb csak locsogás. Legalább Csatári is látja, kivel került egy asztalhoz. // Micsoda hazug tolerancia!

E. Fehér Pál: Magyarok Kelet-Európábán címmel ismét fellépett az Es-ben 1969. nov. 15. (46.) Ha lehet, még arcátlanabbul, mint eddig: vagyis a feljelentések nyelvén. Az „apolló” egy nyilatkozatára hivatkozva adja elő, hogy az

„úr-nép” ábránd még ma is él, több mint 30 évvel az......-beli cikk után. Persze

— csak az érzelmekben. így nem kell bizonyítania. Aztán azt is leleplezi, hogy némely nacionalisták szerint, Pozsony ma is magyar város, holott nem az, s régen sem volt az. Jelzi ugyan, hogy ez gyermeteg és ártalmatlan harc, de jó bő terjedelmet szentel neki, s aztán figyelmeztet arra, hogy van veszedelmesebb is. Ezek után elzengi a kölcsönös megértés szükségéről szóló közhelyeket. Cikkének valódi értelme, nóvuma: a két példa: „úrnép”, Pozsony. Meg, hogy létesüljön valami Kelet-európai Int. Holott ilyesmi van.

1970. jan. 3-án volt itt Kovács P, Utassy. Hosszan és jól elbeszélgettünk. Utassy nekem szegezte: mi a baj közöttünk: Czine, Bata s közöttem? Nehéz rá röviden válaszolni. De a felelet meggyőzőbb is lett úgy, ahogy Bata megadta az Ág Pistáék estje előtt mondott bevezetőjével. Zihálva és izzadva, kezét elöl összefogva, mint egy öblös pap: linkelt. Elképesztő: hova lett a kedves, villámló okosság. Kár is űzni-fuzni, úgy igaz, ahogy Utassyéknak N. L. nyomán mondtam: a kisebbségi helyzet mindenkit kikezd. Kit a jellemében, kit az idegeiben, kit az egészségében. Batából a joviális szellemi léhaságot hívta elő, belőlem a harapós éberséget. Jobb helyzet mindünkből mást mobilizálna, s akkor civódás nélkül lehetnénk egymás közelében. így a béke csak képmutatás árán lehetséges, mert mindnyájan érezzük, hogy romiunk. Legkevésbé a Mihály beideg- zett és jogos fólénytudata bírja ezt el.

„Félálom kell, hogy kinyújtózz vigaszért, játékokért. Vagy féliter bor. De lassan az már kevés, egy egész liter meg sok.”

Kovács P. mondja: Imrus a Napjainkban szemét linkeléssel adta új illusztrációját az iméntieknek. Elhallgassam? Káros hazudozás. Képébe vágjam? Új civódás. El kell egymást kerülni egyelőre.

Az Alföld januári száma Vasarelyvel a borítón, hátlapján az Es-nek adott nyalással demonstrálja, hogy nem tévesztik el a vonalat. (1970. jan.) Törvény- szerű ez: árulás - lapítás — s közben az emberek is betelepülnek, s már nem is lehet más, mint szerepe.

*

A Népszabadság jan. 24-i számában Haraszti Miklós és Hajdú Ráfís vitatkoznak. Civakodnak arról, hogy forradalmár-é igazi marxista-é A., mikor Che Gevara mellett tüntet a „Che hibái” c. költeményében. (Új írás, 1969. dec.) Kíméletlenek egymás iránt. Ráfís pl. így méltatja Régis Delray-t: „ő nem Pes500