Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Ágh István: Utazás magyar keretben (próza)
motyójával együtt sem mutatkozik szánandónak, bár egyedül ő látszik szegénynek itt. S hogy a tér, miként virágok mezejét jelent, ne felejtesse nevét, keresztbe díszítik jácinttal, primulával, rózsával, szegfűvel, s a fajták megany- nyi változatával, de mindenekfolött a sárga mimóza uralkodik ünnepien. A bosszú, lapos, kerek kenyerekből, fehér pizzákból sütöde illata árad az eladók készséges türelmével egyetemben. A fiatal párnál kapható a jóízű, fehér asztali bor a zöldséges ládák mögül. Háromszor olcsóbb a boltinál. Már leszoktunk a forintra való átszámítósdiról. így is honosodunk. S amióta megszabadultunk az első újdonságok álombéli látszatától, megértjük az épületeket is, bár elég furcsák a barna, bíbor, rózsaszín pikkelyű házak, ahogy nem alkalmazkodnak semmi rájuk képzelt arányhoz; magukból, látszólagos rendetlenségükből teremtik meg azt, valószínűtlen ablakokkal a tűzfalakon, tetőzetük szakadékaival. Gyors takarítás egy és két óra között, kitérj eszkednek a bárok a térre, s a kávézgatók, mintha Giordano Bruno világképét tagadnák, nekik most ez a tér az univerzum közepe, míg nem érkeznek a szobor köré a máglyahalálra emlékezők február 17-én, hatalmas sárga, sötétbíbor szalagos koszorúval az évfordulóra. Nem értem a szónoklatot, csak a VIVE BRUNO felirat üzenetét. ACampo dei Fiori éjszakájának rejtelmeiről a motorizált rendőrosztag készenlétének csöndjéből következtethetek. A piac segített legjobban bennünket, hogy ne érezzük Rómában idegennek magunkat, már-már senkinek a tudatlanságban, félszegen. Mert mi nem vagyunk gyakorlott utazók. Vasfüggönyt húztak elénk a korlátozott útlevéllel, a nyugati nyelvek tilalmával diákkorunkban. Kimaradtunk a fiatalos világjárásból, mikor még fáradhatatlan a test, éles az emlékezet. Most vagyok Rómában először, a szabadság könnyed megéléséhez öregen. S csak a város vonzása, fólfoghatatlan változatossága tartott meg ifjúmód kíváncsinak, hogy olyant érezhessék, amikről Goethe ír: „aminek leginkább örülök, az a lelki hatás, mely máris érezhető: bizonyos belső szilárdság, mely mintegy rányomja bélyegét a szellememre, szárazság nélkül való komolyság és örömteli megfontoltság. Úgy vélem, életem végéig érzem majd üdvös következményeit”. A KOLOSSZUS VONZÁSA Goethének jutott annyi ideje Rómára, hogy lassan szivároghasson leikébe a csoda. A művészet évezredes mintájában formálta odavalósivá magát. Sajátos önbizalommal hitte, negyvenéves korában is kifejlesztheti rajzkészségét le- onardói, michelangelói, raffaellói tökélyre netán. Catullusi, horatiusi életszerepbe illeszkedett egy özvegy kocsmárosné szeretővel. A Római elégiák múzsája mégsem válhatott Lesbiává, csak az utas ihlető ajándéka, s mindig a kettősségre figyelmeztető: délen római ágyas meg az északi Charlotte von Steinnek küldött szerelmes beszámolók. „Minden az első biztos pillantáson múlik, a többi önként adódik, s biztos pillantásra nem lehet írás és hagyomány útján szert tenni.” Mégis, bármennyire rövid itt az időm, s minden csupán az első, lényeges pillanatra elég, az élmények önkéntes robotosára figyelmeztet a lábam és fejem, szükséges valami odavezető. Keresem a vonatkozásokat, ahogy elém tá474
