Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Böröczki Mihály: Hírverés; Hazaútban; Bizonytalanok (versek)

Hazaútban

Mindig megsuhant valami. Rámrebbennek a vadgalambok, a sarkon pórázt kutya szelídít, veszett ölelésben fuldoklik a város, tökéletlen lesz a tökéletesség, csak lépteim koppanása ismétlődik matematikai pontossággal, s eszembe jutsz.

Ettől már ránctalanok lesznek a téli fák, fölmelegszik az aszfalt, szárnyat bont rossz magányom, és könnyűén világra sürgetem az egész nap cipelt találkozást.

Tanít dalodra engem, kézmeleg közelséged, őrizett ölelésed, karomba röpülésed, madárcsivitelésed, tanít dalomra engem.

Valami, mintha mindig szétfeszülne,

szakad, aztán már ronggyá szakad,

lépteim lágyak, visszafogottak lesznek,

iramlok valahová,

míg meglátlak legbelül,

jó szívem megránt,

feléd sóhajtok, mint a vízesés,

de sehol a part, sehol a tájék,

csak a magamhoz láncolt örökös,

mozdíthatatlan csónak.

Tiszta forrásom voltál, folyóvá szélesültél, sodrodtól visszafogtál, tengerbe menekültél.