Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Witold Gombrowicz: Kozmosz (regényrészlet) (Körner Gábor fordítása)

pás újra fürkészett, számlák az asztalon, harisnyák, szentképek, Krisztus és Szűz Mária virágcsokorral, de mi értelme volt a további kutatásnak? Már csak jó arcot vághattunk a kudarchoz.- Gyere - suttogtam. - Menjünk.

A disznóság legkisebb lehetősége is kiszállt a megvilágított tárgyakból, s ugyanakkor maga a megvilágítás vált disznóvá - a tapogatózás, szimatolás öngyilkos jelleget öltött - ketten ebben a szobában, mint két élveteg majom. Fuks szórakozott mosollyal viszonozta tekintetemet, tovább kóválygott a lámpással a szobában, látszott, hogy a fejében tökéletes űr van, semmi, semmi, semmi, mint amikor valaki észreveszi, hogy mindent elveszített, amit vitt, de ennek ellenére továbbmegy... és a Drozdowskival kapcsolatos kudarca összebratyizott emezzel a kudarccal, minden egyetlen kudarccá folyt össze... s immár ledér, kuplerájos mosollyal nézegette Katasia szalagjait, fonalait, koszos harisnyáit, a polcokat, függönyöket, én a sötétben álltam, s láttam, hogyan csinálja... már csak bosszúból és a forma kedvéért, saját bujaságával torolva meg, hogy a lány bujasága eltűnt. Végigtapogatás, fésű, cipősarok körül táncoló fénypászma... De hiába! Semmi! Már semmi értelme nem volt az egésznek, s lassacskán szétbomlott, akár egy köteg, amelynek elvágták a madzagját, a tárgyak közömbössé váltak, érzékeink elhaltak. S már közelgett a fenyegető pillanat, amikor nem tudtuk, mit fogunk csinálni.

Ekkor figyelmes lettem valamire.

Ez a valami lehet, hogy semmi volt, de akár valami is lehetett. Valószínűleg lényegtelen... de azért...

Ugyanis Fuks rávilágított egy tűre, amely annál is inkább különösnek látszott, mivelhogy az asztal lapjába szúrták.

Az egész nem is érdemelne figyelmet, ha nem vettem volna észre már korábban egy valamivel különösebb dolgot, nevezetesen egy citrom héjába szúrt tollhegyet. így hát amikor Fuks kitapogatta ezt a beszúrt tűt, megragadtam a kezét, és a lámpást a tollhegyre irányítottam - pusztán azért, hogy visszaadjam ittlétünk nyomozásjellegét.

De ekkor a lámpás nekilódult, és megtalált valamit - nevezetesen egy kö- römreszelőt a komódon. A reszelő egy kartondobozkába fúródott. A dobozkát korábban nem vettem észre, a lámpás mutatta meg, mintegy azt mondva: „ehhez mit szólsz?”

Reszelő - tollhegy - tű... a lámpás most olyan volt, akár egy kutya, amely szagot fogott, tárgyról tárgyra ugrált, s még két „beszúrást” fedeztünk fel: két brosstűt egy kartonra szúrva. Mindez nem volt sok. Nem volt sok, mégis nyomorúságunkban új irányt szabott ügyködésünknek, a lámpás ugrándozva, fürkészve dolgozott... és megint valami... még egy falba vert szög is, különös módon néhány centiméterre a padlótól. De a szög különössége már nem volt elegendő, némiképp túlzás volt a részünkről, hogy ilyen megvilágításba helyeztük... És semmi több... semmi... egyre kutattunk, de a kutatás már ki342