Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Belépő: Botos M. László: F. és a világnézet; Három monológ; Edina unatkozik; A halálszem (kisprózák)
- ...hogy?... ez nem repülő...- Hm. Most legalább megszakadnak a nyomok. - (Két ideges nő társaságában nyugalmat kell színlelnem... Pedig a nyomok valószínűleg épp most hagynak le. A vízszintes sebességvektorban az emelkedési szög cosinusával arányosan lassulunk...) Valaki megragadja a karomat. A hátsó nő.- Nézze! Magas... Hatalmas, zöld mező... Meddig emelkedünk?... Furcsa... Valami szomorú. Mintha sose érne véget... mintha már egész életemet ebben a repülő FIAT-ban kellene élnem... legalábbis évtizedet... sokan vágynak az utazásra... nekem mégis szomorú... Ez csak álom persze. Tíz évig nem tart. Csak az életemre kell vigyáznom.- ...zuhanunk... — riadt hang. A lenszőke. Bátorítóan a vállára teszem a kezem. Közben a sebességváltó fölött hátranyújtom a jobbomat a másiknak: markolássza azt. Meglepődnek. Két barna szempár... A kezem keresztben áll.- Semmi baj - mondom. (Nincsenek kínos helyzetek, csak ostoba feszen- gők.)- ...tamara!... - a lány megmarkolja a kormányt — ...vigyázz!... Huppanunk... Elszántan tapossa a gázt... A tükörben vidámabb arc. A hátsó nő. Széles mosoly. Nekem szánja. Tamara. Nem az esetem, de ez az ő dolga. A lenszőke lassít.- És magát hogy hívják? Én Lék Iván vagyok.- ...tamara...- Maga is? Gondolom ez nem a vezetéknevük.- Nem hát persze — felel helyette a hátsó, a festett.- Aha... Szóval Önök egy személy, ugye?- ...nem volt nehéz kitalálni... - Ez sose néz rám. Folyton a kocsi elé bámul, néha a tükörbe, de sose rám. Valami mászik rajtam.- Tamara, lődd már le az órát! Nulláz. Közönyös mozdulat. Nem mászik semmi. Nem találom.- Mondja csak, siet? - kérdi a festett.- Nem tudom. Lehet, hogy igen... Miért?- ...Csak... Sok itt a bokor. Esetleg odamehetnénk az egyikhez.- Menjen nyugodtan.- Maga nem jön?- Értem... Nézze, Tamara, nagyon megtisztel, maga szimpatikus, de inkább a korban hozzám illő változatára gondolnék.- ...azt tizenkét évig kell várnia... - (még most se néz ide.)- Nem, nem, ha tizenkét évvel idősebb lenne, akkor nem tetszene - méreget a hátsó Tamara. - És az se biztos ám, hogy te tetszenél neki ennyi idősen; mondja meg, tetszenék magának, ha tizenkét évvel idősebb volna, mint most?- Mármint én volnék idősebb, maga meg úgy, ahogy van?- Még mindig mászik. A nyakamon... — Óö... Igen, azt hiszem tetszene.-Na és nem mindegy magának, hogy most velem, vagy tizenkét év múlva vele? Nincs ott semmi. Mégis birizgál.- Hogy?... Miért, mi lesz tizenkét év múlva? Úgy fog kinézni, mint maga? 324
