Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Belépő: Botos M. László: F. és a világnézet; Három monológ; Edina unatkozik; A halálszem (kisprózák)
A halálszem 1. Észrevette, hogy követem. Szaporázza a lépteit. A csinos far egyre nyugtalanabb. Régóta lesek rá. Árnyékos kapualjban. Áruházi forgatagban. Ma végre megláttam a földalattin. Dörömbölt a szívem, féltem, hogy meghallja és gyanút fog. A magas sarkú cipő sűrűn csattog. Már-már fut... ... Tegnap éjjel is mellém kúszott. Oldalról bámult rám, egyre közelebbről. Csak a szemét láttam: a szivárványhártya bal szélét; és a vastag piros ereket. Próbáltam könnyedén csevegni. Hátrébb húzódott. És én hirtelen a torkának ugrottam. Rávicsorogtam. Megijedt. Meg tudtam ijeszteni. Lassan befelé fordult az orra, mintha a nyakában támadt vákuum szívná. A feje zsugorodott, mint egy visszafejlődő embrió... Egyszerre sebesen tágulni kezdett... Megint. Jött a szeme. Hatalmas tapadókorong, éreztem, elnyel, belefulladok. Lezuhantam. Fekete szembogara, a végtelen, kongó sötétség, beborított mindent... Azt hittem, végem... Valahogy mégis becsapódtam a konyhába, beengedett az ablaküveg. Az előszobán át az ágyamba szédültem. Kirántottam a csavarhúzót a párna alól. Sokáig szorongattam... De most... Öt nesztelen ugrálással mögé... Hirtelen csend. Megfordul, rám mered. Az én szemem sokkal erősebb. Tompa kékjébe fúrok. Futni akar. Elé ugrok: — Nem szokott véletlenül egy jóképű, bajuszos férfit üldözni egy óriási tapadókoronggal? — ...Kérem, hagyjon békén - hátrál. De én még közelebb lépek. — Esetleg egy csőfogóval? — Hagyjon békén, mert kiabálok! — Hangja remeg. — Ha egy hangos szót szól, megfojtom! - (Egyébként valószínűleg nem fojtom meg. Nappal nem ölhetek csak úgy. Hátha mégis holmi ártalmatlan buta liba...) Végigmérem. Későn kapok észbe: tekintetem elbizonytalanodott... A nő ugyanolyan ostobán bámul... Na várj csak!... Úgy teszek, mintha elöntene a kétség. De közben résen állok: ha támadna a szeme, öklömmel belevágok... Érzem: jól játszom... ...Arcán még mindig bamba rémület... Na nem... Ez képtelenség... Ez nem ő. — Hülye tyúk - vetem oda, és sarkon fordulok. Tudhattam volna. 0 mindig azonnal támad... 2.- Azt nem bírom benned, hogy mindig olyan rondán nézel.- Most is? - kérdezem, és gyilkos pillantást vetek rá.- Nem. Az irodában. 321
