Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.

gyarokat, a görög királyi családból származó hercegnő volt a felesége. Bájos asszony; Oslo környéki nagypolgári lakás, kilátással a városra és az öbölre; „belakott” perzsák és antik bútorok közt meghitt duruzsolás és magyar szó... Mindössze hatan voltunk, ketten a háziak, Kerényi Károly, Illyés Gyula, csekélységem és Vince, a kilátogatás megszervezője. Házigazdánk, a gróf maga aggregátok, nagy gépegységek eladásával foglalkozott, de hogy ez az export-import üzlet a megélhetése volt-e vagy nagyúri passziója - megkérdezhetnénk tőle magától, ha elutaznánk hozzá Görögországba, mert már ott élnek 15 éve... Magát a témát vagy ő hozta szőnyegre, vagy kipattant, mint a légköri elektromosságból a szikra — már nem tudom.

KL Mi volt a vita tárgya?

Bárcsak hangszalag-memóriám volna és visszajátszhatnám! Mert ha két olyan debatter szarvat akaszt, mint Kerényi és Illyés, hát nyomdakészen tekeredik le a szöveg a szájukról: vajha viszontláthatnánk nyomtatásban, ami így örökre elveszett. És bár nem mondták ki a szót, sorozatos „hódoltságaink” történelmi revüje is elvonult szemünk előtt - hogy melyik volt esen- dőségünk, belvillongásaink szomorú eredménye és melyik történelmi szükségszerűség, elkerülhetetlen csapás; meg hogy hol javíthattunk volna helyzetünkön, ha okosabbak vagyunk, és hol rontottuk el, ami csak volt, elrontható... Ismered ezt a múltakon való búnborongást, már hagyománya van. Nos, a vita óhatatlanul Negyvennyolc körül kristályosodott ki s csakhamar belezökkent abba az önmagába-visszatérő kerékvágásba, amelyből nincs többé kiút, a szembenálló felek felvonultatják a történelmi sablonok nehéztüzérségét, a nemes közhelyek tűzbékái nagyokat pukkannak; a pattantyúsok oly sebesen emelgetik golyóbisaikat elöltöltő tarackjaikba, hogy a végén már nem is töltenek, csak lőnek.

Mi négyen csak némán hallgattuk és megszeppenve figyeltük a két nehézsúlyú küzdő megmérkőzését - mert Kerényi és Illyés, mint két bialovicei bölény rontott egymásnak, és ha az úri magaviselet fékezte is összecsapásukat, már hadráltak-hadonásztak és magukból kikelten kuruckodással-la- banckodással vádolták egymást. Elúrhodott-e az úrhatnámság a 48-as magyarságon, amikor az osztrákok helyett maga próbált a nemzetiségek nyakára ülni? Vagy épp fordítva: ők hozták volna meg nekik a felszabadulást az osztrák igabiga alól, ha a nemzetiségek nem kurvulnak el-s nem válnak félúton árulóvá...?! E kérdések fájdalma olyan, mint a behegedni képtelen sebeké, melyeket még csak felszakítani sem kell, hogy megújra vérezzenek. Bámulattal adóztunk ismereteiknek, mert bár Illyésnek a politika az életeleme volt s részegült tőle, mint hegymászó az ózontól, azért az enciklopédikus tudású Kerényiben emberére talált; és bámulattal adóztunk magának a kérdéskörnek, mely akkor még ezerfele-ágazó részletgazdagságával kápráztatott, de érezhetőleg hátrafelé haladt, mélységirányban, a történelem persektivitásá- nak vágányrendszerén, melynek két-három évszázad távolában már kérlelhetetlen enyészpontja van; s oda is súgta nekem Vince, lévén egy nemzedékkel nálam is fiatalabb - hogy vajon meddig lesz mindez oly véresen időszerű, mint itt-és-most, ebben hegyek közötti \nxus-appartment-ban, kilátással az oslói öbölre...? Kerényi elmarasztalta „ezt a magyar Hitlert” (Kossuthot) és Széchenyi-párti volt; Illyés Jellasicstól Hóráig-Kloskáig, Avram Jankut is beleértve, kiöntötte haragját az „áruló nemzetiségekre”, akik önálló állam241