Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
csupa idegizgalom és örökké szurkoló — hiszen az örökké elfogódottan mosolygó Patríciáról csak az nem tudta, hogy Bunnyval nincsenek megesküdve és vadházastársak, aki nem akarta. S nem is ravaszdiságból, inkább merő asszonyi ösztönből, „Pat” ezt a szomszédos magyar házaspárt, a mi barátságunkat tartotta maga elé pajzsul, tárta Bunny elé követendő például: így kell főzni, így kell fészeképítő szellemben lakályossá-széppé tenni az otthont, antik bútorokkal televarázsolni a hodályt, így kell zenei ismereteinket bővíteni, lemezeket válogatni, hozzáértéssel gyűjteni; és így kéne - kéne! — dekoratív lépcsőt építeni a filagóriához a kertben és feltámogatni azt a szegény rozogát, mert aki aláül, arra majd rászakad, olyan korbatag már az a mi- óta-fel-nem-újított filagória... s így kéne pados kilátót építeni a hegyneksza- ladó kert végén, ahonnan az egész Hampstead Heath édeni zöldjén végiglátni: így, ahogy Victor barátod még rajzot is csinált róla!... Igen, mi ketten (vagy Édesanyámmal: mi hárman), a magyar család afféle éducation sentimentale voltunk Bernardéknak, akiket mellesleg a Phoenix klubba is én vittem fel és én beszéltem rá, hogy tartson előadást „az ír Carusóról”, MacCormickról, lemezritkaságaival illusztrálva. Nagyon szerettük egymást, nem múlt el nap, hogy át ne ruccantunk volna egymáshoz, én fertőztem meg Bunnyt Berlioz-rajongásommal s akit megmérgez e muzsika mákonya, annak a hálálkodásnál egyéb nem jut az eszébe és csak annyit képes kinyögni csillogó szemüveggel: „még! még!” S hiszed-nem hiszed, bolondul bolondoztunk, mintha huszonévesek lettünk volna, túl a negyvenen, s ha a lemezjátszóra feltettem a Les Francs-Juges nyitányt, hát mind a négyen táncra perdültünk a berliozi muzsika szertelen-vidám hangjaira. Szemérmesen szentimentális volt, angol módra s_ röstellkedve törülgette szemüvegét, ha benedvesedett Berlioz Les Nuits d’Eté című dalciklusa Absence című darabjánál, s noha kukkot sem tudott franciául, úgy rítt a Reviens, reviens ma bien-aimée! hangjainál, mintha az ő heréjét facsarta volna meg ez a fuldokló, bánatos szerelmi lángadozás (s volt is ilyenje, szerelmi bánata, behegedhetetlen sebe: majd arról is később). Alma, hogy MacCormickról monográfiát írjon, sohase valósult meg, mert nem volt vénája s mint afféle behízelgő causeur, nem olvasott, mert lusta volt és nem volt ráérő ideje; annál inkább csodálkozott, hogy neki, a MacCormick-szakértőnek még én is tudok MacCormickról újat mondani s afféle kézreálló-nyitogatható enciklopédiának használt. Igaz, ő is megpróbálkozott „átnevelésemmel” s hogy el- angolosítson, egy ízben (méregdrága) jeggyel lepett meg s teljes napot töltöttem társaságában a Lords krikettpályán; halálosan unatkoztam, ez kiült az arcomra és nem volt elég tenyerem, hogy minden ásításomat a mögé rejtsem, amíg ő lelkesen ordibált. Igaz, utóbb megtanultam a nyelvezetét, hiszen - akárcsak nálunk a labadrúgás szakkiszólásai - a krikettjáték metaforikusán belement a nyelvbe; de itt megvonom a határt, eddig és nem tovább, európai neveltségemmel elutasítom a krikett-kultuszt egész mitológiájával (mely a spanyolok tauromakhia-filozofémájával vetekszik) és minden önuralmamat össze kell szednem, hogy ki ne prüszköljem, ha tejet öntenek a teámba. KL S miféle törésre vagy lelki sérülésre tettél célzást Bunny barátod esetében: mi volt az ő titokzatos traumája...? Titokzatosnak mondod s jól teszed - ő amilyen rosszul titkolta: s ez volt 217
