Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Lengyel Balázs: Három Határ, sőt több - Határ Győzőről

az irodalmi lehetőségeket, részt véve a Közmunkatanács és más híres emberek tervezésén egész mérnöki műhelyt szervez, olykor nagystílű elképzelésekkel gazdagodva. Sőt még Londonban is, jó darabig, bár kisszerű munkák miatt kínlódva, mérnöki hivatásából él.

Bizony több Határ van; több lehetőségű, ha az író Határ ki is magaslik a többiből. Ám az irodalom milyenségéről eddig még aránylag keveset mondtunk, nem mondtuk el az Életútról a leglényegesebbet. Legalábbis nem mondtuk el az itt-ott feltűnő negatívumok mellett az Életút igazi pozitívumát, szilárd újságát. A másféle írói formaépítkezés itt kialakult harmonikus egységét. Hiszen Határ más műveiben is ott a másság, az epikai építkezésen túlmutató nyelvi, gondolati alakításra jellemző. Nemhiába tartja általában a regénybeli cselekvényességet kétséges eredménynek. Vele szemben a speciális fantázia akár szélsőséges feldúsításának, a nyelvfilozófiai képzetek (nem elvi), de gyakorlati alkalmazásának híve. A modern világirodalomra oly jellemzően a tudat messzemenő kiszélesítésének, anélkül, hogy szépelgő ömlengések vagy irracionalitásra apelláló szellemi bóvlik (hogy szereti ezt napjainkban az olvasó) iktatódnának be művébe. Az egészet tekintve, az olvasás közbeni tartózkodásunkkal szemben, kiemelkedik a szintaxis sajátossága, az, hogy a műben nem valaminek a tárgya a fontos, az írói beszéd direkt tartalma, hanem maga az írói beszéd. Az irodalmi beszédmód, amely a maga spontaneitásával művészileg képes létrejönni. Az én nemzedékemhez képest általában járatlan út ez, de irodalmunkban már egy ideje, főleg az újabb nemzedékek által kitaposott út, melyben nem a kifejezés a lényeg, hanem a puszta nyelvi működés. Nem a tartalom, hanem a létrehozottság. Hogy a legeklatánsabb példát mondjam: hogy lehetne a verebekről és a lovakról másképp oly gyakran és hosszan írni? A tárgytól függetlenül, olykor kitűnően.

Határ Győzőnek mérhetetlen szerencséje - és az én hagyományosabb ízlésemnek mérhetetlen öröme -, hogy ennek a háromkötetes Életútnak van mégis szuggesztív és nagyszabású „tartalma”, ha nem is úgy tartalom, ahogy azt hagyományosan gondoljuk. Hanem úgy: egy század, a mi századunk története vagy legalábbis jó része annak. Pontosabban fogalmazva: tények és atmoszférák gazdag változásai korunkban. Történelem és közös figurái a mi történelmünknek. Nemcsak akként, hogy érzékelte-figyelte őket és sokakat közülük ismert, hanem a maga kivételes pozíciójában másként gondolkozva, más, egyedi fantáziavilágban élve, majd több mint harminc éven át a határok szerinti országtól elkülönülve, a belső és külső emigrációból szemlélve létrehozta önmagát. A beszédét a korról beszélve.

Az Életútnak ez a hallatlanul érdekes, maradandónak tetsző, összefoglaló jelentősége.

210