Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Hauber Károly: Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről

HAUBER KÁROLY

A filológia s az esszé közelében

SZERDAHELYI ZOLTÁN: BESZÉLGETÉSEK HAJNÓCZY PÉTERRŐL

A mai harmincasoknak, akik a ’70-es évek végén kezdtek el figyelni a kortárs magyar literatúrára, alighanem Hajnóczy prózája volt az egyik legmeghatározóbb irodalmi élménye. Én legalábbis úgy emlékszem vissza erre az időszakra, hogy nemcsak olvastuk, de beszéltünk is róla. Úgy véltük akkoriban: Hajnóczy tragikusan groteszk látomásos világa testesíti meg az újat. Az övé a leggáncstalanabb lázadás, mert nélkülöz minden megalkuvást. Abszurditása hű tükre a „Nagy Hazugság” társadalmának, amely maga is abszurd, még ha egyébként egészen jól el lehet is boldogulni benne. A művek mögött persze már akkor ott láttuk a tragikus sorsú alkotót, aki önmagát rombolva épít, mint a Perzsia központi figurája. így lett Hajnóczy alakja sokunk számára már életében legendává, hogy korai halála s egy évvel utóbb, 1982-ben kiadott gyűjteményes kötete csak megerősítse a róla kialakított képet.

S mi történt azóta? Az interjúk készítője s egyik beszélgetőpartnere is utal rá egy helyütt, hogy az író neve az idők folyamán mind gyakrabban marad el a nagy tehetségű Péterek fölsorolásakor. Ha a szűkebb szakmára, az irodalmi kritikára tekintünk, ez minden bizonnyal így igaz. Arra pedig alighanem fölösleges emlékeztetnünk, mennyi más, érdekfeszítőbb és fontosabbnak tűnő esemény bilincselte magához a potenciális olvasók érdeklődését a 80-as évek közepe óta. Vajmi kevés idő jutott a lélek balga fényűzésére.

Bárhogy alakult is az elmúlt bő egy évtizedben, azt már elöljáróban leszögezhetjük: ha Hajnóczy Péternek lehet még reneszánsza, annak aligha tehetett volna jobb szolgálatot más, mint a róla szóló interjúkötet megjelentetése. Noha maga a műfaj a zsurnalizmussal érintkezik, megvan az az előnye, hogy többekhez juthat el, mint a tudományos vagy a szépirodalmi szövegek. A beszélgetéseket azonban nem zsurnaliszta, hanem irodalomtörténész, Hajnóczy életművének érdemes kutatója készítette, akitől mi sem áll távolabb, mint az újságírók gyakori felületessége vagy szenzációhajhász leleményessége. S épp ennek, a szerző fólkészültségének s körültekintő alaposságának köszönhetően lép át a könyv az újságírás szférájából a tudomány, mindenekelőtt a filológia, továbbá az irodalom, főként az esszé területére. Az előbbihez kapcsolja információgazdagsága, számos fontos életrajzi, alkotáslélektani, irodalomszociológiai stb. tény föltárása, megvilágítása. Az utóbbihoz köti a választott beszélgetőpartnerek kiművelt gondolkodása s beszédmódjának igényességeAz interjúk gondolatmenete általában a következő: a személyes emlékek1170