Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pomogáts Béla: Fehér torony - Erdélyi József költészetéről

rapszódiákat ahhoz a riporteri érdeklődéshez hasonló figyelem vezérelte, amely a népi szociográfiákat és falurajzokat is. Az országjáró barangolás tapasztalatait időnként meditativ vallomások, indulatos fellobbanások váltották fel. A rapszódiák a nyers valóságtól íveltek a szivárványos képzelet leleményeihez, a látszatra véletlenül, tervszerűtlenül egymás mellé vetett lírai forgácsokat egyetlen indulat forrasztotta össze, a csapongó ihlet és a mozaikos kompozíció a költő nyugtalanságáról árulkodott. Dinamikus műfajuk a szenvedélyek villódzásához igazodott. Valójában nem maga a lírai anyag volt újszerű, hiszen a természetben otthonra találó lélek naiv derűjét és a vándorlás tapasztalatai között kigyuló szociális lázadást mutatták a korábbi versek is.

A rapszódiák az impresszionista kifejezés érzelmi gazdagságától, a benyomások és megfigyelések szertelen bőségétől nyerték költői fényüket. „Mindez - írt róluk Babits Pilis című jegyzetében a Nyugat Könyvről könyvre című rovatában - nem ad sok új vonást a költő arcképéhez. A kulcsárék fia s az emberi igazságtalanásgokból a vadonba menekvő naiv poéta jó ismerősünk már, s a hosszú költeménynek alig van oly részlete, mely ismétlése ne lenne valamely régi, erős Erdélyi témának. Az egész mégis új módon hat, épp csa- pongásával és naplószerű hanyag futásával a benyomásokon és emlékeken át. A költő nem erőltet semmit, nem mélyed el semmiben, nem csinál konstrukciót, egy-egy spontán jött, röpke strófában jegyzi föl pillanatnyi ötletét vagy hangulatát, s egyáltalán nem fontos neki, hogy a strófák közt van-e összefüggés vagy nincs; ha kedve van, folytatja a témát, de éppoly könnyen eshetik, hogy átröpül másra, nem veti meg a legjelentéktelenebb ötletet sem, s egy-egy pillanatra elmerül a kicsi és mindennapi dolgok költészetében, majd egy villanásra fólszáll a »poétái« magasságokba, egészben ebből változatos és újszerű, modern hatású költemény kerekedik ki, mely elüt az Erdélyi már-már nagyon is megszokottá vált műfajától.”

A verses meséket a népmesék példája ihlette. „Nekem - vallott Erdélyi Fegyvertelen című önéletrajzában - nem mese a mese. Olyanok a mese képei, mint az algebrai képletek: az élet való adatait várják, hogy eligazítsanak a történések világában, biztassanak, bátorítsanak a harcra mindhalálig, a halálon is háromszor túl.” A népmesék etikáját, igazságérzetét és mitologikus elemeit használta fel jelképes értelmű verses meséiben. A mese műfaj kezdetben rövid, szinte helyzetdalszerű költeményben öltött testet. A korábban is jelentkező epikus költői ihlet fordult témában a népmese világához a Mesék királya önéletrajzi elemeket és mesekonvenciót egyesítő indulatos soraiban, vagy a Mese naivan erotikus népi legendájában. Erdélyi meséinek hőse mindig a „harmadik fiú” volt, aki okosan és bátran győzedelmeskedik a nép és saját ellenségei felett. Erdélyi maga is „harmadik fiúnak” született, a mesék így személyes értelmet nyertek, a költő sérelmeit és vágyait fejezték ki. A verses mesék: az Obsitos, A zenélő kecske és a Ribizli kisasszony mesés-anekdotikus történeteket beszéltek el, a népmesék csodás motívumait a köznapi dolgok természetes rendjébe illesztették. Derűs csodák voltak ezek, a fantasztikumot és a mitológiát szelíd humor szőtte át.

A rapszódiák és a mesék jelentkezésével Erdélyi költészete már nem változott tovább: a háború idején, majd a háború és az 1954-es visszatérés után ugyanazt a poétikát juttatta érvényre, amelyet a húszas években létrehozott és a harmincasokban — a terjedelmesebb epikai formák bevezetésével - meg1167