Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet

mekkora rönkgátakat emeltetett az orosz Kapuban!, az égig értek, a kutyafejű tatárok azonban nem gazoltak be, ledöntötték, majd bezúdultak az országba gyilkolni, rabolni, mindent felperzselni. „0, milyen sántító hasonlat!” Tó, tó, tiszta tó, imhol biceg Sán Tito, Sán Tito a megveszekedett. Hasonlat véres bárdot lóbálva befodult a Titulescu utcával szemben található Ecaterina Teo- doroiu utcába és eltűnt az éjszakában. Sánta lába (jobb vagy bal, mindegy) vasalása még sokáig nyikorgóit alatta. (Pusztai János). Sán Tito, a szegény, lelencházban felcseperedett apróság annyira reszketett kenyér- és munka- (főleg munka!) adó gazdasszonyától, özvegy Sztrapacskánétól, hogy reggelenként nem merte tavattazsírral megkenni vaslábában a nitszeget. (Herédi Gusztáv). Nyisza, nyisza, nyisza!, szóltak Sán Tito jobb térde két felén a hússzor öt milliméteres, melegen búzott-hengerelt ércszálak, amikor éjféltájt, hogy a vénséges vén boszorkák bizton véljék: hazajáró lélek, elhalt böllér a felszegről, vizitába igyekezett Gondos Dénes középparaszthoz. Sze, nem sejtette, mibe ártódik! (Szabó Gyula). Sán Titót, a nagybányai magányos aranymosót barátai unos-untalan noszogatták: Ott van né, a Zazar, mossa már le szekercéjéről a vért, de ő nem. Nem! Volt egy rumoshordót viselő vörösesfebér bernáthegyi kutyája, aztkötözgette konokan akaróhoz. Néha többhöz is. Egyszerre. Kacska lába vasalásáért cseppet sem fájt a feje. (Hornyák József). Annakutána mindazonáltal Sán Tito, az eléggé el nem ítélhető múltban, abban a Múltban féllábára hátrányos helyzetűvé vált, léleksorvasztóan, önbizalomapasztóan mozgássérültnek nyilvánított építészmérnök elernyedt inakkal, végtagokkal hevert id. Hofmann Győzőné született Priczinger Hédiké néni feleslegesen széles franciaágyán és gyötrődött: vajon nélkülözhetetlen bárdja hibátlan fokával megfejelheti-e tartósan protézisében a szegecset? (Veress Zoltán). Robot Robi, a tranzisztorok zümmögésétől időnként érthetetlenül megvaduló, pionír formájúra kovácsolt szerkezete a kolozsvári Sétatéren se szó, se beszéd nekiment Sán Titónak és jobb bokán rúgta. Te cigány!, sziszegte a szembe epésen, amitől (folyadék lévén!) nyomban le is égtek szíánes, belső kábelei. Sán Tito jogos felindulásában rásujtott véres taglószerűségével, ám vesztére, mert az erőfeszítéstől lábtartójában elnyíródott a központi csavar. Alig tudott egy pádhoz támolyogni, hogy leüljön. Úgy ugrált, mint a proli csávók, amikor a Szamosban víz hatol a fülükbe. Jó, hogy nem láttátok. Persze, Robot Robi szintén megérte a pénzét. Ne hasonlítsatok rá. Vigyétek az ócskavastelepre. Senkit sem illik csúfolni meg bántalmazni. (Bálint Tibor). János hamarosan, még újév előtt levélben értesítette Bodor Pált: hajlandó „átdolgozni” az Illés szekerént. Ajánlatának gyorsan lett foganatja: Bodor előlegként majdnem ötezer lejt küldött; ösztönzésül, bátorításul. Ettől visszatalált régi, megszokott kerékvágásába. Igyekezett minél kevesebbet, minél ritkábban inni, hogy zavartalanul menjen a munka. Esténként be-benézett Toros Gábor és felesége, Lucki Mari. Egy alkalommal hoztak három vendéget; Váradi B. László fiatal írót, Kiss Elek festőt és valami Muntyán János nevezetű képzőművész-növendéket. Mindhárman olyan éhesek, annyira kiéhezettek voltak, hogy kilopóztak a konyhába és behabzsolták a délről maradt bablevest. János majdnem elsüllyedt a szégyentől. Ica hatalmas zsíroskenyereket készített, hogy lakjanak jól. Faltak, akár a farkasok. János, a magas, szőke Váradi B. Lászlót néhány írásából már ismerte. Az Utunkban közölt novellái hányavetiek voltak ugyan, de mindet ritka erőteljesség jellemezte. A hippi mozgalom szele süvöltözött bennük. A szemé1146