Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Toóth H. Zsolt: A küszöbön állva - Jókai Anna: Három

lenül felrémlő kérdéseknek szentelnek kitüntetett figyelmet: a megbocsátás vagy a segítségnyújtás lehetséges formái után kutatva. Nincsenek támpontjaik, csak önmagukra hagyatkozhatnak. Önmagukat kell újjáteremteniük. Ha bátorítást vagy biztatást kapnak, az sem ígér biztos boldogulást. Ebben a korban - a novellák legalábbis erről árulkodnak — már nem csupán a tanácsra várók, hanem a tanácsokat adók is elbizonytalanodtak. S az igazán használható, s valóban erőt adó tanácsok - híven a Három szellemiségéhez, a keresés elengedhetetlenségéhez -itt nem valamire, hanem valami felé mutatnak csupán. A válaszok hiányosak, az útmutatásokat saját magunknak kell kiegészítenünk, teljessé tennünk. Bujdosó Kristófot, a korábban ellenzéki beállítottságú, de az új rendszerben a helyét nem találó, s a pártharcok színterein menthetetlenül idegenül mozgó szociológust lelki értelemben például fia, Tamás állítja új pályára - puszta hitével, a formális és csalókán univerzális világmagyarázatokat messzire kerülve (Egy tévedés története). Margarétát, a zavart elméjű betegeket ápoló fiatal nővért pedig az egyik látogató, Oszlopos téríti vissza eredeti meggyőződéséhez, ahhoz a tudathoz, hogy lelkiismeretes munkával még hasznossá tudja tenni magát (Kortörténet: kortörténet).

Ezek a finom sugallatok persze nem adnak cselekvési recepteket, nem körvonalaznak megváltással kecsegtető tevékenységi programokat. Tamás mindössze a politika helyét próbálja kijelölni apja életében: >yApa. Drága apa! A lehetőség született meg. S az sem kevés. A lehetőség, valami valóban újra. A politika a minden idők nélkülözhetetlen alkalmazottja, de soha nem munkaadója a kornak. Apa, drága apa. Hogy magyarázzam?” Oszlopos pedig a saját lelkűnkben lappangó erők fontosságára figyelmezteti Margarétát: „ne csak engedelmeskedjen a parancsoknak. Hanem teremtsen is a leikéből. Akarjon valami újat.”

Már ennyiből is kitetszik: Jókai Anna világában nem a szavak hozzák el a megváltást. De a szavak szereplővé tudnak válni néhány olyan helyzetben és ingerekké tudnak válni néhány olyan ingersokaságban, amely a türelmes és figyelmes résztvevőben már el tud indítani bizonyos sorsdöntő folyamatokat. A szavak csak kíséretül tudnak szegődni az összetett jelfolyamatok bonyolult és kiszámíthatatlan áradásához. De a kegyelem pillanataiban néha belekerülhetünk a fények és a hangok játékaiba, az üzenő világnak abba a jelentőségteljes forgatagába, amelyet általában csak kívülről és általában csak értetlenül szemlélhetünk.

Jókai Anna történeteinek hősei egy-egy pillanatig megértőén figyelik a körülöttük örvénylő valóságot. Ennyi jut nekik - s ez nem kevés. Hiszen egy- egy ilyen, villanásnyi ideig tarót megvilágosodás már közelebb viszi őket céljukhoz. Ahhoz a célhoz, amit ugyan még nem látnak tisztán, de ami felé már elindultak. Elindultak, mert már nem bírják a hármas útelágazások előtti hosszas ácsorgást.

A Három egyik legfőbb üzenete az, hogy ideje volna elindulni saját lelki útjainkon. Akár azon az áron is, hogy kockázatokat vállalunk. Mert félni azért van mitől. Lehet például, hogy „a jelzőtáblákat összekeverték”. De van, szerencsére van, ami okot adhat a reményre.

Ha hamis utat választottunk, „még a félútról is vissza lehet a kezdőponthoz térni”. (Széphalom Könyvműhely, 1995)

1053