Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - G. Komoróczy Emőke: Határ Győző: Bábel tornya

„démoni”) szét nem roncsolja az egészet, összezavarítván, „elhajlítván” az Építő Seregek nyelvét.

Az építész-író fantáziájában tökéletes műremekként, valóságos építészeti csodaként jelenik meg az épülő Torony; dúsgazdag nyelvi pompával ecseteli szépségét. Minden lépcsőt más-más asztrológiai törvényszerűség befolyásolt; ennek megfelelően más-más színben tündökölt. A fekete Ninib lépcsőt Szaturnusz uralta, a fehér Istár-lépcsőt Vénusz; a harmadik lépcső - a valódi földszint, a bíborzománcú Marduklépcső Jupiter, a sápadtkék Nabu-lépcső pedig a Merkur uralma alatt állt; a skarlátszín Nergal-lépcső ura Mars volt, a fehérezüst fénymázzal bevont Nannar-lépcsőé a Hold; a tűzarany fénymázú Samas pedig a.Nap fénykörébe tartozott (volna, ha elkészül). Ornamentikája az emberi képzelet határtalan gazdagságát tükrözi: finoman rejtőző fafaragások, játékoszlopok csipkéi, dűs erezetű ólomablakok, réztárcsák, bronzrózsák nagy- nagy tündöklése, a peremeken körülszaladó ikerpillérek, rajtuk csillagjelek, az állatöv szörnyeteg képei; emeletenként fáklyatartó kőrabszolgák, kőkarok, amelyek esténként a fenéken feketcllő olajmedencéket bevilágí tják - a sok-sok földi szépség és pompa mind-mind a Mennybéli Tökéletesség Tornyának illúzióját hivatott ébrentartani. A mindenfelől özönlő Építő Seregek előtt Bábili, az Istenek Kapuja, az „egek békéjét” sugározva tárul ki, s a Magasban - halandók szeme által meg nem pillanthatóan, mégis állandóan jelenlévő Hatalomként - vezényli az építkezést MESDAGALDARAMAS-DINGIRADDAMU főpallér. A Világtorony építésére egybegyűlt Építő Mesterek sokasága esetleg rejtett utalás lehet a szabadkőművesekre is; s a mindig távollévő Inimabakes munkafelügyelő pedig a közvetítő hatalom az „égi” erők és az illúzióktól elkábulva „lépremenő” népek között.

Magában a szövegben is találunk konkrét utalásokat a mítosz „aktualizálására” vonatkozóan. A Pokol-körök mélységéből felszínre bukkanva, tehát a harmadik szinttől (a vörös, azaz a bíborzománcú Marduk-lépcsőtől) felfelé „minél feljebb hágandunk az égkörökben, annál beljebb keveredünk az ártatlan álom édes sűrűjébe”: azaz elkábulnak a fölfelé törekvők, s mindinkább a Rossz Erők uralkodnak el fölöttük. A hosszú menet a képzeletbeli Menny felé tart; node milyen szándék vezérli? Ki-ki csak a maga számára akar harácsolni, kiváltságokat biztosítani. S ha már feljutottak?: „Menten lerontjuk” (mármint a felvezető lépcsőt) „Csak nem nézzük tétlenül, hogy mindenféle jöttment törzsek majd elözönlik a Mennyet! (...) Kitüskézni a Mennyeknek padlásajtaját, hogy aki fel akar csapni, elmenjen a kedve tőle”.

Cselekménye alig van a műnek - érdekességét inkább a leíró részek rendkívüli színessége, plaszticitása, játékossága adja. Az elbeszélő — ki a szemtanú pozíciójában bizonyos mértékig maga is részese, de inkább kívülálló szemlélője az eseményeknek — tudósítani kíván „mindazon csudadolgokról, amelyek a to- ronybaindulókkal történnek, és á sokféle delejről, amilyenekben a torony bővelkedik”. Hadd tudják meg a (mindenkori) Toronyba indulók, „mily tiindér- ségekkel és mily mestcrvarázslatokkal” kell szembenézniük. Ironikus távolságtartással szemléli a felvonuló karavánokat, de magát a csuda-tornyot is („micsoda gorombán gyémántoló torony!”). Baljós előjelet lát: egy fehértorkú felhő úsztat neki a Toronynak, legtetejét mintegy leszeli; a vonulókat is felnyársalja szelíden, s mint égi árnyék, elúszik mellettük, tovasuhan. A torony

1040