Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Fekete Vince: Köd; Vaskor. Farsang, ünnepek; Három szonett; Mint aki leskel (versek)

A jelmezek, díszletek polcokon, sarokban, szerte, lim-lomok között, zsigereimben hordlak,és okom tán semmi: oldott, s hozzád kötözött.

Nem átok, sem fogakközi ima, önkételen vágy tép karjaiba, s a szavak, mint sziklákat, szétlökik,

s ömölnek, zúgva szám árkaiba, csattogva tárják sarkig, kinyitva a némaság csikorgó kapuit.

(KETTŐS POKOL)

Talán soha, avagy mégis. Vajon?

Az éji csöndben zizzenéstelen üget a toll fehér papírlapon araszolván betűk töméntelen

sorát. Eső perceg a homlokon, por veri az asztalt, a székeket. Fürtökben csüng a szó ajakamon, a mellkason szerelvény fékezett.

Kifogytam érzem, bár csurig vagyok, emészt a kín, fázom meg izzadok.

Segíts szerelmem! Rámszabott pokol,

szeszélyes gyötrelem hány, kapkodok, forog velem, szúr, tikkad a torok.

Nem érthetem, épp most hogy alhatol!?

(NODE)

Nos, úgy van! Ehhez még mit toldhatok? Pár érv befont-beszőtt. Pattog a rozsda. Természetes. Szavak csak, mondatok.

S a szem előtt köd. Mintha oszladozna.

Pont. Visszaszámlálás ez már. Hiszen... Szonett elring: négy-négy, három, kettő, egy. Volt egyszer, hol volt. S megragad, viszen... Csak ennyi? És megborzong lankadt tested.