Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Somogyi Győző: Radetzky és a Radetzky-huszárok

A EX. hadtest maradékaiból és tartalékokból július elején megalakították a „Középső tiszai hadsereget” Perczel Mór parancsnoksága alatt. Lovasságát egy lovashadosztályba vonták össze Thorznicki alezredes vezetésével, aki a hadsereg lovassági parancsnoka, Dessewffy Arisztid tábornok alá tartozott. Fennmaradt a hadsereg hadrendje, amelyet az abonyi főhadiszálláson készítettek:

„A Középső tiszai hadsereg lovassága 1849. július 16-án:

Hadsereg főparancsnoka: Perczel Mór vezérezredes

Lovassági parancsnok: Dessewffy Arisztid vezérőrnagy

Lovashadosztály parancsnoka: Thorznicki Wladislaw alezredes

1. dandár 2 osztály Bocskai-huszár (4 század)

1 század Nádor-huszár 1 század Miklós-huszár

2. dandár 1 osztály Radetzky-huszár (3 század)

1 osztály Károlyi-huszár (2 század)

1 osztály Attila-huszár (2 század)

3. dandár a lengyel légió lovassága (2 század ulánus)”

A 2. dandár parancsnoka Szabó Vince alezredes volt. A Radetzky-huszárokhoz ekkor beosztották a tartalék század maradékát is, így érték el legnagyobb létszámukat: 394 huszár és 410 ló.

Perczel, aki pontosan ismerte az orosz fősereg helyzetét, és jól sejtette Görgei szándékát a váci csata után, hátba akarta az oroszokat támadni, hogy erejüket Görgeiről elvonja. Bár az ellenséget a valóságosnál kisebbnek vélte, tudta, hogy többszörös túlerővel áll szemben, s tudott az osztrák sereg közeledéséről is. Ezért csak egy rövid, gyors rajtaütést tervezett a Hatvan környékén álló orosz csapatok ellen. így került sor a túrái lovascsatára, július 20-án, amely a Radetzky-osztály legnagyobb ütközete volt, s egyetlen a szabadságharcban, amelyben csak lovasság csapott össze lovassággal. Magyar részről a három dandár, egy lovasüteg és a lengyel légió ütege (17 lovasszázad, 12 ágyú). Orosz részről az Olga és Hannover huszárezred, 2 század Harkov-ulánus, 2 szotnya kozák és 16 ágyú, végül pedig beérkezett egy gyaloghadosztály, amely a harcot javukra döntötte el.

A lovashadosztály felderítésre kapott parancsot. A Poninski alezredes vezette lengyelek és a Szabó vezette 2. dandár, Dessewffy tábornokkal az élen Nagykátáról Tóalmáson át Zsámbokra nyomult előre. Önként velük tartott Mészáros altábornagy is. Huszáraink így két régi Radetzky-tiszt szeme előtt mentek a harcba, hiszen Dessewffy is az ezredben szolgált le tíz évet 1829-től 1839-ig. Az 1. dandár Perczellel a Zagyva túlsó partján, Jászfényszarun át lovagolt, velük párhuzamosan.

Túra előtt ágyúharc bontakozott ki. A két sereget kisebb erdők, a Zagyva és Galga összefolyásának fái, bokrai jórészt eltakarták egymás elől. A röpködő ágyúgolyók közt Mészáros, az „öreg” kedélyesen lovagolt egyik csapattól a másikig és kulacsából jóféle konyakkal kínálgatta az ismerős tiszteket.

Kozák és huszár előőrsök csetepatéja hirtelen váltott át egymásnak rohanó magyar és orosz huszárok, lengyel és orosz ulánusok véres gomolygásába.

Degré Alajos a Károlyi-osztály parancsnoka így élte meg a csatát: „Ekkor Rajta! Rajta! — vezényeltem, a legénység látva a futó sereget, egetverő Rajta! kiáltásokkal vágtatott előre. Most láttuk, hogy a kozákság futamodása csak csel volt, mert mögötte, mint kőfal állt egy világoskék egyenruhás huszárezred és dzsidások.

Amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki. Szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni. Sorainkban küzdött önkéntesen Dessewffy Arisztid, teljes tábornoki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel, s mert a veres atillát meg a keresztet látták a muszkák,

940