Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Kedves Gyula: A szabadságharc huszárezredei
szerveződtek, mégis újoncalakulatoknak számítottak, hiszen csak a feltöltetlen tartalék századokra támaszkodhattak, s így teljes egészében újoncokkal töltötték fel őket. A teljes ezredet felállítani csak a 12. (Nádor) huszárezred esetében sikerült, az 5. (Radetzky) és a 7. (Reuss) huszárezred a szabadságharc végéig csonka maradt. Az új ezredek tagozódása, szervezeti felépítése a sorhadi huszárokét követte, némi eltéréssel. 1848 októberében még ezredenként 3 osztályt terveztek, ami összesen 1000 főt fogott volna össze. Később lettek csak szabályos 4 osztályos ezredek. A Mátyás-huszárokat viszont 5 osztályosra tervezték, s így is alakult meg, igaz utolsó osztálya csak 1849 nyarán lett harckész. Az ezredeket kivétel nélkül szétbontva alkalmazták. Ennek oka az osztályonkénti, sőt néha századonkénti felállítás, és a hadihelyzet kényszerítő ereje volt. Amint egy osztályt felszereltek, azonnal útba is indították oda, ahová éppen a legjobban hiányzott a huszár. A Hunyadi-huszárok így egy időben 4 hadtestbe voltak szétosztva. Néhány esetben nem is alakult ki a szabályos osztálykötelék, amikor századonként kerültek ki a huszárok a hadműveleti területre. A tiszti- és altiszti kar annyiban tért el, hogy elvileg csak egyetlen százados létezett a századoknál. A legtöbb alakulatnál azonban — követve a régi gyakorlatot — mindkét századosi rendfokozatot alkalmazták. A századok létszáma változó volt, általában 120 fö körül mozgott. A szabályos létszámra a Károlyi-huszárok szervezési adataiból következtethetünk: e szerint 165 ember és 161 ló volt egy században. Nemzetiségüket tekintve az újonc huszárezredek szinte kizárólag magyarokból álltak, hiszen a Mátyás-huszárok kivételével valamennyi legénysége az Alföldről származott. A tisztikar jó része kipróbált, képzett katonákból állt, mint a régi huszárok altisztjei, akik sok esetben a huszárok szökését szervezték, vagy a cs. k. hadsereg már korábban kilépett, nyugalmazott huszártisztjei, akik újra aktivizálták magukat, hiszen legtöbbjük csak a 30-as 40-es éveiben járt. A tisztek egy része köznemesi értelmiségi fiatalokból és tehetősebb földesúri családok kalandvágyó fiaiból került ki. Az utóbbiak nem mindig tudták feladataikat ellátni, s egyes ezredek (mint például a Károlyi-huszárok) halványabb szereplése erre is visszavezethető. A felszerelés a régi ezredekét követte, de egyszerűbb kivitelben. A tarsolyt és a sab- rakot a legtöbb ezred nem használta, s ha igen, csak egyszerű, dísztelen kivitelben. Az öltözet is egyszerűbb lett, eltűnt a régi huszárok sűrű zsinórozása, helyette csak 5 pár zsinór díszítette a zekét, vagy csurapét. A zsinórozás legtöbbször vörös volt, ritkábban fekete vagy fehér, pontosabb leírásuk az ezredek bemutatásánál található. A fegyverek között zömében a régi, a fegyvertárakban még őrzött, de a cs. k. hadseregben már nem használt típusokat, illetve a lakosságtól beszedett példányokat találhatjuk. így a kardok között az 1824 M. és az 1803 M. huszárszablya volt a legénységi fegyver. A tűzfegyvereknél a legtöbb ezrednél gondok voltak, főleg a karabélyok esetében. Itt is a régebbi típust használták nagyobb mennyiségben (1798 M. kovás lovassági karabély), aminek a lötávolsága ugyan megegyezett a modernebb gyutacsos fegyverével, de a gyújtószerkezet avultsága miatt megbízhatatlanabb volt. Sok századnál viszont nem volt elegendő karabély, pedig a lakosságtól begyűjtött vadászfegyvereket is alkalmazták. Pisztolyokkal már jobban el voltak látva, a legtöbb huszárnak megvolt mindkét pisztolya, rendszerint az 1798 M. kovás lovassági pisztoly. A huszárság általános bemutatása után pedig vegyük számba a szabadságharc huszáralakulatait. Terjedelmi okok miatt természetesen csak vázlatos bemutatkozásról lehet szó, ahol elsősorban az alakulatok, illetve azok részeinek a különböző hadműveleti területeken való tevékenységére fordítunk figyelmet. 912
