Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Ambrus Lajos: Szókalauz - tanár - tudor - szerkesztő; A hatvanéves Ilia Mihály

nem (ne kelljen beszámolót írnia, mondta anno) - Ö a Nagy Helybenülő Patrióta; s ha nagynéha felutazott a székesfővárosba, könyvtárakba, írószövetségbe, intézetekbe, írókhoz - időnek előtte felállt és elrohant („megy a vonat”).

Szókalauz szeminárjaival egyidőben folytak és íródtak a rapportok és igazolójelentések, végül a cenzúra belenyúlásával tetőzött a Tiszatáj és IM drámája — utólag is megrendítő, miként kényszerült otthagynia a fénykorában lévő lapot; és az is fájdalmas, noná, hogy nem indult azonnal engedetlenségi avagy tiltakozó akciók egész sora; de hát amint írjuk, hetvenes évek, „visszarendeződés”, pangás, Aczél ésatöbbi, ráadásul kis példányszámú, vidéki lapról van szó, amely még „narodnyik” vonalvezetésű is. (Egy személyes intermezzo tanárként-szerkesztőként-emberként is feledhetetlenül minősíti IM-et — kényszerű lemondásának indokait Szókalauznak, senki- semmi-zöldfülű tanítványának, sok más írástudó mellett persze, hosszú levélben beszélte el.)

Végtére is az Ő valóságos (és akkor feloldhatatlan, tehetjük ma pimaszul hozzá) dilemmája ez volt: lehet-e rendszerbírálatot, átfogóbb igényűt persze, belülről gyakorolni. A végső választ a nyolcvanas évek adja majd meg — IM pályájával, példájával ilyenformán akár előhívója, korai lovagja is lehetne a rendszerváltásnak; noha ö maga akkor sem vonult ellenzékbe, később sem csatlakozott ehhez vagy ahhoz a kontesztáló szervezethez, hálózathoz, fórumhoz, tán még az egyedül üdvözítő pártból sem lépett ki; nem épített karriert, nem mozdult ki Szegedről és az egyetem falai közül (noha rengetegszer hívták, nógatták, kérték, hivatkoztak rá és a neve még évtizedekig a különböző helyekről felröppentett konstellációk élén szerepelt). De hát végül is maradt az, aki/ami volt; ne feledjük az axiómát: tudósok becsülete - ifjaknak ébresztése! De ideidézhetnénk akár kedves bölcselőjét, Marcus Aureliust is: „Az emberek egymásnak születtek; oktasd őket, vagy viseld el őket”. Szókalauz meg nem lett Ilia-ta- nítvány-tudós-tudor; de az már egy másik mese.

Mint a rovár, a nyúzár és a hajtsár. Olyan volna O is, a tanár is. Egy csak látszólag magányos pálya az IM-é, amely hál’ Istennek egyáltalán nem ért véget; — lapot csinálni azonban sajna valászínüleg már sosem fog. Igaz, csinálja, tán helyette is, tanítványainak egészen népes hada: Fűzi, Zalán, Géczi, Csuhái, Takáts és Szilasi, hogy a neveket csak kapásból soroljuk. S hogy ez akár „oskolateremtés” is volna? Legyünk szerények: nyilván. De legyünk olyanok mint O, és kerüljük a szavak dagályát, a dagályos szavakat: hatvanadik születésnapján egyszerűen szeretettel kíván jó egészséget és munkakedvet Ilia Mihálynak hűtlen, öreg tanítványa: remete-Szó- kalauz.

Hetye, 1994. augusztus.

Folyóiratunk 1994. évi számainak megjelentetéséhez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt.

864