Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Ambrus Lajos: Szókalauz - tanár - tudor - szerkesztő; A hatvanéves Ilia Mihály

AMBRUS LAJOS

Szókalauz

TANÁR - TUDOR - SZERKESZTŐ; A HATVANÉVES ILIA MIHÁLY*

Mint a rovár, a nyúzár és a hajtsár. Avagy a kultsár és a búvár. Épp olyan ő is — mintha csak egy szimpla -ár, -ér képzőjű főnevecske volna (valamivel foglalkodót jelentve), mint mondjuk az áldozár. De ez némi túlzás — legyen csak egyszerűen: tanár.

Tanár - tarnt. írásra, fogalmazásra, nyelvekre, régentén, ahogy a nagy Czuczor- Fogarasi mondja, szavazásra (?) is. De vívásra, lovaglásra, úszásra, rajzolásra mindenképp. Aztán a csupa nagybetűs MÜVÉSZETEKRÉ, köztük a legfontosabbakra: a lovakat nyargalásra és a finomabb hadi fordulatokra. Az ebeket némely mesterséges mozgásokra. A madarakat síp melletti danolászásra. A medvét bájos táncmozdulatokra

— rajta, nosza, schritt!

Tudor - tudós. Te vagy tudós benne, ki lopá el a pártkasszát! Aki miben tudós, abban gyanús. Nem mind tudós, aki pápaszemet hord. Ha nem kevély a tudóska, az a világ nyolcadik csodája. Tudós is talál min köszörülje az eszét. Tudósok becsülete- ifjaknak ébresztése; figyelmezz Kegyes Olvasó, kövessed címbeli hősünket!

Tudomány, tudomány — hol sok a tudomány, sok ottan a titok. Fáradsággal adják ám a tudományt. Nincsen a tudománynak rest ágyban fekvése. És persze, ahogy köztudott, a tudomány a szegénynek is palotát rak. (Úgy nagy általánosságokban persze, sose in concreto.)

Szelíd, kellemes tanításmód. Taníthatatlan pusztai sihederek bandája. Tanítatlan ló, tinó, ökör. És végül: taníthatatlan hiile gyerek - illen valék én (is) egykoron a most hatvanéves Ilia Mihály tanár keze alatt. Kemenesaljától egy jobbacska köha- jításra, a porette Szegeden. Valaha, régente: pangás, visszarendeződés, a Lukács-oskola kiebrudálása a szentélyből — hetvenes évek, Szeged, bölcsészkar, szelíd kis des- potizmusok, egyetemi szélcsend, miegyebek: se Harmadkor, se Pompeji, se Mefesz, se Fidesz, csupán csak a Bölcsész (amelynek Szókalauz vagy három évig volt „főszerkesztője”, de mindössze egyszer sikerült a kőnyomatos ojságot megjelentetnie); szóval akkor, mégis, úgy, ahogy és amint; súlyos emlékű suhanás volt az; - sweet bird of youth. Épp ekkor teszik Öt végképp lehetetlenné a Tiszatájnál - noha köztudott, volt, hogy a lap és az Ö neve szinoním fogalmak volnának.

Én ezenközben meg rossz tanítványa voltam. Pedig hogy készültem rá - különösen egy boldogtalan emlékű szegedi középsikola és öt évnyi katonáskodás-segéd- munkálkodás-kallódás után. Rögvest fel is vettem IM akkor nem túl kapós speciálkollégiumát (külföldi magyar irodalom, ketten valánk Duró Győzővel, aki később lemorzsolódott), és minden úgy indult 1973-ban, hogy Szókalauzunk IM legjobb magyar tanítványa-samesze-Sancho Panzája lesz. (A preludium elmuzsikálása könnyed futamnak bizonyult, ma már szinte arcpirító leírni efféléket: nem érdemből, von haus aus ismertük Kós Károly és Makkai Sándor, Cs. Szabó és Márai Sándor írásait.) Különleges hangvételű szeminárok voltak ezek, a különleges stíl nem csupán egy ideális tanár-diák viszonyból avagy az elitista képzés lehetőségéből eredt (a szereplők:

* Szerkesztőségünk ezzel az írással köszönti Ilia Mihály irodalomtörténészt, az Életünk régi barátját, és születésnapján töretlen munkakedvet és jó egészséget kíván neki.

862