Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Marie D'Agoult: Közjáték Velencében (részlet, Molnár Miklós fordítása)
ezenkívül nagyon önállótlan vagyok, túlságosan rá hagyatkozom, holott nem hiányzik belőlem a tehetség és a szellem; mindezt fel kell tárnom, ellenségeimet el kell söpörnöm, és mindenkinek megmutatnom, ki is vagyok igazából. Az elhagyott világ lett immár a célja...-A Maga szíve meghasonlott, nem pedig kitárult. Ne űzzön tréfát belőlem, mert nagyon megbánhatja! Próbált az eszemre beszélni. A programnak csak akkor van értelme, ha nagyon kitartó leszek, s azután, hogy teljesen benne olvadtam fel, egymagám is lelek bensőmben erőt, hogy új világot teremtsek magamnak. Megvolt bennem ehhez az erő, bár nem tudott róla, igaz, én sem. Azt kívánta, hogy mindazt, amit eltaszítottam magamtól és gyógyíthatatlanul megsebeztem, kutassam fel újra, és hogy a nő, aki csupán szerető akart lenni, legyen újra leány, testvér, anya és barátnő; zenei képességeimet a jövőben úgy gyümölcsöztessem, hogy megéljek belőle. A véletlennek és egy lehetetlen vállalkozásnak akart prédául vetni. Keménynek, száraznak és ironikusnak éreztem. Elkísért Livornóig. Virágcsokorral ajándékozott meg. Vihar Livornó és Genova között. Bárcsak elnyelne! Blandine-t a karjaimba szorítom. Egyedül vagyok az univerzumban. Garniszálló. Eszembe jutnak (1833. július 30-án mondott) szavai: — Maga nem az a nő, akire szükségem van. Maga az a nő, akit kívánok! Egyedül a hajón. Micsoda gondolatok járnak fejemben! A családomhoz kötő kapcsolataim meglazultak. Anyámat befolyásolták, már nem is ír nekem. Elhitették vele, hogy már nem kívánom a vele való érintkezést. Nem tudtam, megengedik-e majd, hogy viszontláthassam gyermekemet. Társaságbeli barátaim elhagytak, az újak pedig szétszóródtak a világban. Fiatal voltam és szép. Nem bíztam tehetségemben, azt sem tudtam, hogyan léphetnék a nyilvánosság elé. Büszkeség - bizonytalan reménység: egy nap újra egyesülünk - ez is béklyó. Mit tegyek, mit mondjak, mit gondoljak? Már nem tartoztam semmilyen körhöz, republikánus eszméim voltak, de szinte egyetlen republikánust sem ismertem. Lamennais-t megsértettem. Tudtam, hogy belém szeretnek majd a férfiak. Nem volt semmilyen vallásos vagy gyakorlati gondolatom. Olyan fából faragtak, hogy aligha egyeztem volna ki holmi kisszerű, könnyű, szabad és vidám élettel. Meg tudom-e tenni, amit ő? Mert látom: ő jelentéktelen életet él, és becsvágyát mind lejjebb engedi. Szenvedek ettől, de szólnom nem lehet - és ösztönösen érzem: ha nem vehetek benne részt, nem is küzdhetek ellene. Mikor hazatért, azt tanácsolta, hogy szeressem Teobaldót. Azt feleltem:- Próbáljuk meg újra! - Tengeri levegőre volt szükségem. Előreutazott Genu- ába, pazar villát bérelt. Amikor megérkeztem, kocsit és lovakat láttam; a világ megint bekerítette. - Már épp elég ideig kárhoztattam magányra és szegénységre. - Egy nap arra kér, bontsam fel a postát. így tudom meg, hogy egész Németországra szóló kötelezettséget vállalt. Bevallja ezzel kapcsolatos tervét.- Nem követhet engem ebbe az alantas életbe, Önnek is meg kell találnia a saját kifejezésmódját. Mellettem rabságban él. Rajta, menjen vissza a lányához, a családjához, a barátaihoz... - Félbeszakítottam: - Hát van még nekem családom? Megismer még a saját lányom? Az én tehetségem az volt, hogy szerettem, hogy tetszeni akartam Magának. - Könnybe lábadt a szeme. 834
