Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vathy Zsuzsa: Egy percig az európai festészet élvonalában - A. Tóth Sándor emlékkiállítása

magyar festővel együtt - Boethy, Czóber, Farkas István, Tihanyi Lajos társaságában - megrendezték az Art Hongroise Moderne kiállítást, ezen mutatta be „Rugby” című képét, ma a Nemzeti Galéria tulajdona, majd még ugyanebben az évben hazatért.

Ahogy ő nevezte, „a honvágy-neuraszténia” hozta haza. Szellemi szükségmunkás lett a gazdasági válsággal sújtott itthoni világban, egy évig segédszerkesztő a Magyar Cserkész című lapnál, majd pályázat útján elnyert egy ideiglenes rajztanári állást Pápán, a Református Kollégiumban. Rajztanár és rajzpedagógus lett, s párizsi vázlatai alapján olyan kitűnő képeket festett meg, mint a Parasztmadonna, a Fázom, a Rikkancs, a Hómunkás. 1933-ban kiállította őket Budapesten, a Frankel Szalonban, ennek nyomán kerültbe az 1935- ös Művészeti Lexikon második kiadásába. 1936-ban és 1942-ben egy-egy pápai kiállítás következett, majd egy év múlva Budapesten, a „Műbarát” helyiségében állított ki újra, negyedmagával, mint ő írta: „a tíz évvel korábbiakhoz képest megszelídített stílusban”.

A „megszelídült” képek zömmel grafikák és vízfestmények, melyeken kisvárosi utcákat, hangulatos életképeket, karakterisztikus, humoros figurákat látunk. Eltűnt a képekről a formák szigorúsága és öntörvénye, az anekdota, az elbeszélés jött a helyükre.

Miközben műbírálatokat írt a helyi lapba, iskolája számára modern, új rajztermet terveztetett, szenvedélyesen kutatta a fiatal tehetségeket, és formálta a kisváros ízlését, festőként eltávolodott nagyszerű, avantgárd korszakától, és visszatérni hozzá nem volt ereje.

„A vidéki társtalanság, s a minden újtól irtózó közönség - vagy ki tudja, mi - visszavezettek a naturához és a tájképhez. Sokat rajzoltam, de keveset festettem.” - Ennyit ír magyarázatul a naplójába.

Ehhez a „visszaváltozáshoz” további adalék egy különös epizód: egyik pápai kiállításán, valószínűleg az 1936-oson, egy feldühödött látogató megszűr - kálta a „polgárpukkasztó” képeket - a Szecska, a Fázom, a Szent Flórián ma is viselik az akció nyomát.

A festő ezután feltekerte java képeit, és szolgálati lakásának udvarán, egy kamrafélébe költöztette őket. Hetvenedik születésnapjára, 1974-ben vette újra elő - de még ekkor nem mindegyiket - és kiállítást rendezett belőlük a pedagógusok Csengery utcai klubjában.

Túlzás nélkül mondhatjuk, A. Tóth Sándor legjobb képeit nem ismerték sem kortársai, sem kritikusai, talán tanítványai se.

Nem akart botránykő lenni? A kultúra egészét többre tartotta a festészetnél? Vagy pályájához további adalékok lehetnének az ötvenes évek?

Sokféle tehetségéből miért nem adott elsőbbséget a festészetnek, nem tudjuk. Büszke volt rá viszont, hogy tanítványai közül hetet felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, hogy ő tanította rajzolni Iscserekov-Istenes Andrást, Móritz Sándort, majd Somogyi Józsefet, az akkor még festőnek készülő Nagy Lászlót, Cziráki Lajost, Hencze Tamást. Életműve részének tekintette az ő tudásukat is.

Utóirat. Átfordítva egyes szám első számba, vagyis személyesre, ennek a rövid megemlékezésnek a szerzője, azaz én is A. Tóth Sándor tanítványa voltam. 1957-től ő tanította gimnáziumunkban a tantárgyak közé újra fölvett művé823