Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Határ Győző: Életút 3.

különösebben irritálónak; de irántam túlságosan soha nem érdeklődött. Mert (1) öregecske voltam „akolüthosznak”, hát még„szükophantosznak” s nemigen akaródzott kórusban gágognom a többi körésereglővel (NB.: boldogtalan volt, ha épp nem sereglett senki). Mert (2) gyanúba vehető voltam, hogy már van némi kész oeuvre-öm, így hát nem vagyok az a hamvas-zsenge lélek, amelyre ő majd, mint a Tiszta Táblára, rávési politikai Credóját és beégeti irodalmi ízlését. Mert (3) nehezen tudta elképzelni, hogy rajta kívül valakinek is közülünk lényeges mondanivalója legyen a világ számára; magyarán: írásaimra nem volt kíváncsi; és mert (4) klikkekben-gondolkozó ember volt, annak a megtestesülése, s nehezményezte, hogy bejelentem teljes érdektelenségemet és klikkjéhez nem csatlakozom. így azután amikor amerikai pénzadó gazdáinktól könyvkiadásra is futotta - a magam apró-cseprő művecskéi felőle ott dögölhettek volna fiókjaimban s oda is döglöttek volna, ha magam életképes üzleti vállalkozás formájában, könyvről könyvre ki nem adom. „KÖNYVES CÉH?” Szépen hangzott, de csak az odatartozókra mosolygott, Cséré meg a dalra fakadó fiatalokra. így is, igen hamar, nagyot koppant és elhallgatott, mint minden, ami Sz. Z. kezén elsikkadt-elplettyent - nemhiába tartotta róla a fáma, amit tartott, széles ez emigrációban.

KL De mint embert milyennek láttad?

Kellemes társaság, franciás műveltség, választékos modor; ám emögött-és ezzel együtt: enigma. Mint a faragottas, kínai titokzat-szekrény, amely aj- taja-tárva és titkos fiókjai mind kihúzva - mégis titokzat marad. Nagypolgári háttér, arisztokratikus ízlés, finomkodó életvitel, raccsoló, modoros beszéd, ideges idioszinkráziák. Eszmevilága mélyen belegyökeredzve, a két-háború- közti Magyarország szellemi életében megrekedt; Sz. Z., az arisztokratoid nagypolgár még mindig a vízözön előtti népi-urbánus ellentétben gondolkozott és éppen ő, akinek e kategóriák szerint minden íze-porcikája urbánus volt, átállt a népiekhez és a populisták prófétája lett: lélektani rugói ennek számomra amilyen felfoghatatlanok, olyan enigmatikusak.

KL Úgy értsem, hogy csizmában járt, mint az álparasztok? Frászkarikát járt csizmában (pedig Londonban igazán járhatott volna). Mindig választékosán öltözködött (rendetlenül megzilálva, mint az ideges emberek) - akárha skatulyából vették volna ki, mintha akkor jött volna Párizsból (a franciák közt mindig is jobban érezte magát, mint itt nálunk). Szónoknak félelmetes volt, mint agyonbeszélő, aki rádiós létére az óramutatóra nem figyel és a mikrofonra soha nem rá-, mindig oldalvást-elfele beszél. Nem zavarta, hpgy szöknek a teremből KL És mint író...?!

Köszönöm beugrató kérdésedet. Átlátszó kelepce volt. Panteonunkban a helye kiosztva-bemérve, ne rajtam kereskedj, hanem fülkéje homályán, ahová vonakodva bevonult. Egész életét e vonakodás jellemezte s maga mesélte „botcsinálta”-voltát: elmondta, hogy csak a maga szakállára járta a falvakat, A TARDI HELYZETET is pro domo első vázlatnak szánta s ezt a próbatanulmányt úgy rángatták ki a kezéből s azon frissiben rohantak vele a nyomdába. Tiszta ember volt, tisztességes ember, ragyogó író és mesteri stiliszta - igaz, a nemzedéki nyelv és az eszmei irányultság megszorításaival. Min- denekfólött publicista volt, s a közíró akkor van elemében, ha vezércikket írhat. Alkatából következett, hogy vénája kisteljesítményű, el-elapadó volt,

805