Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
amelyet mindhárom résztvevő a saját elgondolása szerint kívánt felosztani érdekszférákra. A rokonok is az örökségen szoktak összeveszni; a három nagyhatalom vezetői, akik alapvetően különböző politikai rendszereket képviseltek, érdekellentéteik miatt hamarosan összekülönböztek. Emellett tartottakis egymástól, történeti és tapasztalati okok miatt. Az angolok és az amerikaiak jól emlékeztek a Sztálin-Hitler paktumra, de Sztálinnak is nehéz lett volna elfelednie a müncheni egyezményt. Japán, Amerika főellensége, nem volt háborúban a szovjettel, így viszonyuk bárhogyan alakulhatott. Amerika érzelmi kapcsolatait Angliával befolyásolta a függetlenségi háború és az angol gyarmatbirodalom iránti ellenszenv. Július 16-án, egy nappal a konferencia megnyitása előtt - amint ezt már „Tűzgömb Alamogordo fölött” című írásomban részletesen leírtam -, az első kísérleti atombomba robbantásra készen állt New Mexicóban. Permi, a bomba egyik tervezője, fogadni akart társaival a hatásfokkal kapcsolatban, spekulálva hogy a föld egész atmoszférája tüzet foghat tőle, vagy esetleg az egész világot elpusztítja. Reggel fél hatkor a még sohasem látott fényerejű tűzgolyót többek között Teller Ede nézte sötét szemüvegen át. A nézők között volt Klaus Fuchs is, akiről később kiderült, hogy az oroszoknak kémkedett. A robbanás idején már útban volt Hawaii felé egy hadihajó egy másik bomba alkatrészeivel. Bymes külügyminiszter másnap reggel megmutatta Churchillnek az alamogordói atomrobbanásról szóló táviratot. Churchill azt ajánlotta, hogy értesítsék a japánokat az új csodafegyverről azzal, hogy békekötés esetén megtarthatják a császárukat. Bymes, bizonyára Truman elnök utasítására, mindkét javaslatot elutasította. A miniszterelnök viszont ellenezte az atomrobbanás hírének az oroszokkal való közlését. Egyheti gondolkodás után végül az elnök úgy döntött, hogy mégis tájékoztatja Sztálint az új fejleményről, de a részletek feltárása nélkül. Memoárjai szerint július 24-én odalépett Sztálinhoz és elmondta neki, hogy Amerikának sikerült kifejleszteni egy óriási pusztító erejű bombát. A konferencia előtt marsallból generalisszimusszá előlépett Sztálin nem mutatott különös érdeklődést, bár megjegyezte, hogy örömmel hallotta a hírt és remélte, hogy a japánok ellen felhasználják majd az új fegyvert.6 Sztálin persze tudott a bomba tervezéséről, de azzal is tisztában volt, hogy az elfoglalt országokon belül ő volt „birtokban”, ahogy jogásznyelven mondanák. Truman önérzetét viszont alaposan megnövelte a bomba. A három kormányfő július 21-i vitája némi képet ad arról, hogy milyen zsákutcába jutottak. Truman a keleti német területek helyzetét akarta tisztázni, amivel kapcsolatban nem jött létre végleges megegyezés Jaltában. Sztálin elismerte, hogy „papíron” ezek a területek Németországhoz tartoznának, de a németek elmenekültek és nyomukban a lengyelek költöztek be a házaikba. Amikor Churchill megjegyezte, hogy a háború után a német lakosság visszatérhet, Sztálin így válaszolt: „Aligha akarnak (a németek) visszatérni, és a lengyelek nem nagyon szimpatizálnának az ötlettel. Attól tartok hogy a lengyelek felakasztanák őket, ha visszamennének.”7 Aznap este Sztálin adott vacsorát a konferencián részt vevők tiszteletére. Amint Truman írta az édesanyjának küldött levélben, a vacsora kaviárral és vodkával kezdődött, halételekkel, őzcombbal, csirkével, kacsával folytatódott és pezsgővel végződött. „Minden öt percben elhangzott egy felköszöntő, végül legalább huszonötén berúgtak.” Truman előző napi bankettjén egy zongorista és egy hegedűművész szerepelt. Sztálin megduplázta a szereplők számát a saját vacsoráján. Moszkvából hozatott két zongoristát és két hegedűművésznőt. „Kitűnően játszottak Chopin-, Liszt- és Csajkovszkij- számokat. Gratuláltam nekik. A nők meglehetősen kövérek és ápolatlanok voltak” - írta Truman. A konferencia egyik különös epizódja volt a július 18-i Sztálin-Churchill vacsora. Churchill háziorvosa, Lord Moran szerint este fél kilenckor érkezett Sztálin rezidenciájába, és jó néhány ital elfogyasztása után éjjel fél kettőkor búcsúztak el egymástól. 750
