Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
Marshall tábornokot, vajon szükség volt-e még az oroszokra a Japán elleni háború befejezéséhez. Marshall azt válaszolta, hogy az atombomba szükségtelenné tette az orosz beavatkozást. Bymes külügyminiszter politikai okokból kardoskodott a bomba használata mellett. Ha nem dobnák le Japánra, a bomba puszta birtoklása nem gyakorolna pszichológiai hatást Oroszországra. Végül Truman jóváhagyta az atombomba katonai felhasználását július 25-én, utasítva Stimson hadügyminisztert, hogy a parancsot tekintse véglegesnek, kivéve ha a japánoknak az amerikai ultimátumra adandó válasza elfogadhatónak minősülne. Japán elutasította az ultimátumot: a kocka el volt vetve. Truman később kijelentette, hogy a hirosimai és a nagaszaki atomtámadások miatt nem volt lelkiismereti problémája. Sohasem kételkedett abban, hogy a rendelkezésre álló fegyvereket, így az atombombát is, fel kellett használni a fanatikus japánok ellen. Arról is meg volt győződve az elnök, hogy egymillió vagy annál is több amerikai katona életét kímélte meg azzal, hogy nem volt szükség a szigetország inváziójára. VACSORA POTSDAMBAN 1945. július 17-én Potsdamban, Berlin egyik külvárosában ült össze Truman, Churchill és Sztálin, hogy megoldást keressenek a Jaltában félretett problémák sorára. Akkor már véget ért az európai háború, bár a német főváros romjai még temetetlen áldozatok ezreit takarták. A megbeszélések központja, a Cecilienhof palota körül szúnyogok légiói szálltak zuhanórepüléssel az őrség tagjaira. A hőhullám miatt mindenki az izzadtságot törölte a homlokáról a tárgyalóteremben, ahol kerek asztal körül ült a „három nagy” külügyminisztereikkel, katonai tanácsadóikkal és a fordítókkal. Churchill szokásos szivarját rágta. Sztálin béna kezében cigaretta füstölt. Truman azon gondolkozott, hogy az előző nap felrobbantott első kísérleti atombombáról kapott rejtjeles jelentést megossza-e az oroszokkal. Még folyt a Japán elleni háború, de kimenetele biztosnak látszott. Többé nem a győzelem felé vezető út volt a téma, hanem az elfoglalt területek feletti ellenőrzés, a konc elosztása és az új hatalmi övezetek kialakítása. így a potsdami találkozó a világ háború utáni formája és politikai arculata szempontjából jóval fontosabb volt, mint a teheráni vagy a jaltai. A konferencia előre beharangozott célja az volt, hogy a háborús együttműködés szellemében tartós békét teremtsen. A valóságban a hidegháború első felvonása előtt gördült fel a függöny Potsdamban. A harcok, a diplomácia és a propaganda révén alaposan összezavart helyzetből a kiutat aligha lehetett volna .megtalálni két hét alatt. «A napóleoni korszakot követő, 1814—15-ben tartott bécsi kongresszus idején államfők és diplomaták hosszú hónapokat töltöttek Európa újjárendezésével, közben bálokban és banketteken szórakozva, szerelmi szálakat szövögetve és alaposan megfontolva a szerződések részleteit, amelyekkel több évtizedes béke alapjait rakták le. Persze Potsdamra sem került sor minden előkészítés nélkül. A terjedelmes amerikai levéltári anyagból különösen kiemelkedik azoknak a megbeszéléseknek a jegyzőkönyve, amelyeket Truman elnöi megbízásából Harry Hopkins folytatott Sztálinnal Moszkvában 1945. május 26. és június 5. között.1 Joseph E. Davies nagykövet Chur- chill-lel június közepén találkozott Truman üzenetének átadása céljából. Az angol államférfi nyolcórás, itt-ott megszakított monológjával főként a szovjet veszélyre kívánta felhívni Truman és az amerikai kormány figyelmét. Hopkins, aki Roosevelt bizalmasaként többször járt a Szovjetunióban a háború alatt és jól ismerte Sztálint, mindjárt az első ülésen a tárgyra tért. „Az elmúlt hat hét alatt a közvélemény [Szovjetunióra vonatkozó] álláspontja teljesen megváltozott, ami igen komolyan befolyásolja az országaink közötti viszonyt” - jelentette ki Hopkins. „Ez a változás különösen azoknak a gondolkodását jellemzi, akik szíwel-lélekkel támogat747
