Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Határ Győző: Életút 3.

- a permanens dühöngésből a másik végletbe estem. Amit a Hős az Istennőtől kapott: Perzeusz pajzsában megláttam a magam Gorgófejét. Osszekövültem. A lelkitöredelem árja átmosta véredényeimet, minden sejtemet. Hogy mindenre a legapróbb részletekig emlékeznék? Ne hidd; és ne is kívánd! Ahogy Montherlant mondja: a lelkifurdalás elhal a többivel és már csak az marad mindenből, a bebalzsamozott emlékezet. Este, a rádióból hazamenet, arra- kanyarodtam s elmentem oda, ahová szentül megfogadtam, hogy soha-de-so- ha. Törjön le a lábam - a karom, ha arra a kilincsre a kezem ráteszem.

Tudtam, hol keressem. Piroskám követett, mint az alvajáró. Egy közeli presszóban leültünk, egy kis „beszélgetésre”; de fél szó elég volt, a többet az összekulcsolt kezek hallgatása mondta el.

Reggel a dupla ágyon a szerelem virágbaborulására ébredtünk s ha igaz az a mondása valamelyik franciának, hogy a boldogság túlsága szorongással jár,* akkor nagyon boldogok voltunk.

Hajacskám Hófehér nyitott ránk; és minden csodálkozás nélkül, a világ legtermészetesebb hangján - asztalhoz hívott:

— Gyerekeim, kész a reggeli.

Azért mondom, Lorcsikám. Traktáljalak közhelyekkel? (Még foglak, sokszor.) Mindenki a magáét tudja. Senki sem dominó, amíg a smirglibéléses deszkakoporsóba beleeresztve, ki nem viszik, lábbal előre (onnan kezdve már nem éri meglepetés). Ez volt az első - de nem a legutolsó s nem is a legnagyobb. Tanuld meg, hogy a következő pillanat lelki békéjét, bezsebelt boldogságát sohasem veheted biztosra. Hiába volt, hogy eltervezted, ami következik, minden műsoronkívüli. Még szolgál az élet - váratlanságaival. Próbáld megszokni a megszokhatatlant.

* Un bonheur passionné ressemble á de l’angoisse (Moréas).

690