Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Dr. Prokopp Mária: Vallás és képzőművészet a reneszánszban
A művészetek minden ága, a zene, a szó, az írás és a vizuális megjelenítés egyaránt segítették az embert, hogy beleélje magát Jézus földi életébe, közvetlen édesanyai kapcsolatba lépjen Máriával, és kövesse a szentek példáját. A kora középkor távoli, időtlen, hatalmas, gyakran félelmetes, ítélő-bíró Isten képe, tehát, a XIV. században jelentősen átalakul egész Európában. Szt. Ferenc mellett, a vele kortárs Szt. Domonkos és rendje, a domonkosok is a reneszánsz előkészítői voltak. Ok a tudományok művelésével, a logika matematikai ésszerűségével közelítették meg Istent. Mindezek során egyre fontosabb az anyagi világ megismerése, amelyet Isten azért adott az embernek, hogy segítségével Öt, a teremtő és az emberiséget üdvözíteni kívánó Istent jobban megismerje, szeresse. Mindez egyértelmű a reneszánsz kor embere számára is, aki egyre inkább két lábbal áll a földön, és jól érzi magát benne. Az egyre bővülő tudományos ismeretek, amelyekhez nagy lendületet adnak az antik művek és művészeti emlékek, mind beleépülnek a reneszánsz kor keresztény világnézetébe. A XIII. századi skolasztika a XV. században Pláton és a neoplatonisták filozófiájával gazdagodik. A reneszánsz korban a tudományok rendjét jól látjuk Raffaello „Athéni iskola” néven ismert hatalmas freskójáról, amely a nagy reneszánsz pápa, II. Gyula megbízásából készült a vatikáni palota egyik legfontosabb termébe, ahol a pápai iratokat aláírták. E képen az épülő, új Szt. Péter-bazilika hatalmas boltívei alatt, amelyek az antik Róma építészeti csodáit keltik új életre, ott áll a két legnagyobb ókori filozófus, Platon és Arisztotelész a középpontban, magasan kiemelve és az égre is kitekinthető magas boltívvel összekapcsolva. Jóllehet a két eltérő filozófiai rendszer megteremtője erőteljes karmozdulatával ellentétes irányba mutat, mégis egymásra néznek, és közös talajon állnak, az emberi gondolkodás egységes perspektivikus rendszerének tengelyében, a tudományok képviselőivel kísért lépcső tetején. Az ókori tudósok szerepében a kortárs, reneszánsz mesterek jelennek meg, jelezve, hogy itt és most újraéledt az emberi szellemiség mindeddig leghíresebb Athéni iskolája, és nagy léptekkel, a végtelenbe törve fejlődik tovább. A vatikáni Stanza della Segnatura másik főfalán, az Athéni iskolával szemben, a Teológia dicsőítését látjuk a „Disputa” néven ismert, ugyancsak egész falat betöltő freskóképen. Az isteni kinyilatkozás betetőzi az emberi tudást, illetve minden emberi tudomány Tőle ered. Erre utal Raffaello festői megoldása, amely az „Athéni iskola” márványpadlózatának a két filozófus mögötti folytatását és fókuszpontját adja itt. Ebben a pontban áll az oltáron lévő Eucharistia, az emberré lett Isten állandó földi jelenléte. Ez a tudás emberi ésszel már meg nem érthető, ez kinyilatkoztatott igazság, éppen úgy mint a felette megjelenő isteni világ a középpontban a Szentháromsággal. A Fiú-Isten jobbján ül Mária, az Isten anyja, kiemelve, a szentek fölé magasodva, amint közbenjár Fiánál az emberiségért. Jézus balján Keresztelő Szt. János ül, Jézus tanításának előkészítője, az Ószövetség utolsó prófétája. Ezt az égi világot sűrű felhöréteg takarja el a földön élő emberek elől, csak a kinyilatkozást elfogadó hit teszi láthatóvá számára. A földön az Eucharisztia az egyetlen pont, amelyen keresztül rés nyílik a természet világán, és közvetlenül beözönlik a természetfeletti nagy valóság, maga az Isten. Az oltár kétoldalán a kereszténység nagy teológusai, a hittételek és az egyház törvényeinek tudományos megfogalmazói, valóságos disputát képezve, mutatják be tanításukat. A harmadik falon II. Gyula pápa dolgozószobájában a Parnasszus jelenik meg, Apolló és a Múzsák lakhelye. Az idilli tájban ott találjuk Homérosz mellett Dantét is, vagyis az ókor költőfejedelme mellett a kortárs, reneszánsz költők, művészek is az Isten választottak A reneszánsz történelem felfogásában a múlt és jelen nagy egyéniségei egymás mellett állnak, egyaránt részei az egységes keresztény gondolkodásnak. Mindez jól bizonyítja, hogy a reneszánsz világában nincsen szó hitetlenségről. Nem létezik egymással ellentétes keresztény és pogány kultúra, hanem csak egységes keresztény világnézet. A reneszánsz korra oly jellemző városépítészet is erre utal. A város főterén éppen úgy a templom áll, mint a középkorban. Az itáliai reneszánsz első nagy 648
