Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Dr. Prokopp Mária: Vallás és képzőművészet a reneszánszban
DR. PROKOPP MÁRIA Vallás és képzőművészet a reneszánszban A magyar nyelvben a vallás szó a latin confessio fordítása, amely megvallást jelent, a hit megvallását, de magába foglalja az embernek Istenhez való viszonyát, a Vele való kapcsolatát is, amelyet a religio szó fejez ki. Az ember mint gondolkodó, értelmes lény számára a legfontosabb kérdés, hogy mi a helye a világban, mi a célja életének. Erre ad választ a vallás. A vallás tehát az emberi létnek szerves része a történelem egész folyamán. A művészet ennek a legfőbb kérdésnek sajátos, isteni erejű megfogalmazása, megválaszolása. Az ókor ezt a természetfeletti sugalmazást a Múzsák tevékenységének tulajdonította, akik az istenekkel élnek, lóképpen a szépséges Apollóval a Parnasszuson, és néhány kiválasztott embert homlokon csókolva lehetővé teszik, hogy az ember átélhesse, és így megfogalmazhassa, vizuálisan megjeleníthesse a földöntúli, isteni világot. A művészet tehát, a valláshoz hasonlóan, egyidős az emberiséggel. Az élet legfontosabb kérdéseire keresi és adja meg a választ a művészet sajátos eszközeivel, amelyek elsősorban érzelmeinkre hatnak, és azokon keresztül alakítják gondolkodásunkat. A művészek külön tehetséggel megajándékozott emberek, de az általuk létrehozott művészet mindenkihez szól, mindenki által megközelíthető. A művészet iránti igény az ember veleszületett jellemzője. A történelem egyes korszakaiban a művészet más és más eszközökkel, más és más oldalról mutatja be az örök igazságokat, választ adva a kor emberének legfőbb kérdéseire. A művészet a kultúra szerves része, így szoros kapcsolatban áll a tudományokkal és a művelődés minden területével. A reneszánsz művészet a XV-XVI. századi Európa legjelentősebb stílusirányzata, amely — részben - az antik művészetek és tudományok felfedezése, ihletése nyomán bontakozott ki, elsősorban Itáliában. A szó újjászületést jelent, a művészetek újjászületését, amelyek az itáliai XV—XVI. századi művészeti írók szerint, a Római Birodalom bukása után elhaltak, s csak 1300 körül kezdtek éledni. Az olasz művészettörténet ma is a XIII. század végétől, Dantétól, Giottótól, sőt Szt. Ferenctől számítja a reneszánsz korszakot. Assziszi Szt. Ferenc (1182-1226) a reneszánsz szellemiség nagy előfutára. Ő az első, aki észreveszi a természet szépségét, aki dicsőíti az egész teremtett világot, és testvéri szere te tkapcsolatban áll vele. Naphimnusza ma is az európai költészet gyöngyszeme. A Nap-fivér és a Hold-nővér, a Tűz-bátyó és a Szél-öccs, a Föld-anya és annak minden kincse, a növények és állatok, hegyek és vizek, de legfőképpen a gondolkodó ember Isten jóságát, szépségét, szeretetét hirdetik. Isten az egész világot az embernek ajándékozta. Még önmagát is, amikor Jézusban emberré lett. A XIV. század folyamán, éppen a ferences lelkiség révén, egyre személyesebb, egyre közvetlenebb lett az ember kapcsolata Istennel. Az irodalom és a képzőművészet sokat merít az evangéliumok szűkszavúságát kiegészítő és megelevenítő II-IV. századi apokrif iratokból, amelyek az egykorú hagyományt is továbbőrizték. így keletkeztek a XIV. században oly népszerű Meditationes vitae Christi szövegek, amelyeket gyakran illusztrációk kísértek. 645
