Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Beke György: Megrokkant élet - burgenlandi magyarok között
mintha sürgetné a távozásomat. Kényszerű védekezés. Fanyar mosoly az arcán. Tulajdonképpen rossz helyen járok, mondja, a magyar nyelv oktatásával nem ő foglalkozik, ez egy magyarországi kollegina dolga. Annyit igazgatóként is tud, hogy heti három órában tanítják a magyar nyelvet, tizenegy fiúnak és nyolc lánynak... Egyébként a helyi futballcsapatról pontosabban beszámolna, annak a tagja, és játszik a teniszegyesületben is. Nem beszélt arról, hogy az evangélikus gimnáziumban tanult Felsőlövőn, folytatta a Pedagógiai Akadémián Kismartonban és utána a szombathelyi főiskolán. Szombathelyi - anyaországi - tanulmányaival a háta „mögött” táján megemlíthette volna, hogy a magyar nyelvet idegen nyelvként tanítják Őri- szigeten. Immár az is lenne - idegen nyelv? „A második világháború alatti embertelen politika meg akarta semmisíteni az anyanyelvet és nemzetiséget. A nagyfokú németesítés és a nemzetiségeknek - így a magyarságnak is - a megaláztatása volt ennek a kornak az ismertetője. Csak lassan-lassan kezdték az anyanyelvet nyilvánosan ápolni és gyakorolni. Az anyanyelv ápolása sokáig csak az egyházon belül volt lehetséges. Az egyház feladata ma is: az Ige hirdetése anyanyelven!” Ezeket a sorokat az 1973-as Szigeti KiskalendáriumhóX idézem. Szerzőjük: Teleky Béla őriszigeti evangélikus lelkész. Özvegye tanítja most a hittant a szigeti iskolában. Két nyelven, de inkább németül.- Mivel a gyermekek otthon nemigen tanulnak már meg magyarul - érvel -, ezért aztán imádkozni és énekelgetni még lehet velük magyarul, de a hittant csak németül értik meg. Hatvanéves, jóval fiatalabbat mutat. Szép szál „nagyasszony”, ama családmegtartók, hagyományőrzők fajtájából, akik mindig is továbbvitték a nemzetet. Tárgyilagosan mondja el, hogy vagy másfél évtizeddel ezelőtt megszüntették a szigeti iskola felső tagozatát. Négy osztály után a gyermekek Felsőőrbe mennek, polgáriba, de szinte mind a német tagozatra. Ez is az oka a gyors németesedésnek. Továbbá a házasságkötések mostani divatja. Mikor a Teleky család 1958-ban ide került, vagy tíz éven át egyetlen házasságkötés sem volt. Aztán jött a „motorizáció”, a fiatalok járták a környéket, máshonnan hoztak feleséget, férjet.- Az se lett volna jó, ha mindvégig egymás között házasodnak. Kicsi falucska ez nagyon, csak a történelme öreg. Erről juthat eszébe, hozzáfűzi, hogy ilyen a történelem mindenütt. Törli a múltat az élet nagy táblájáról, nyelvvel, szokásokkal. Ő Sopronban született, 1933-ban, Kheim Pál és Bruckner Katalin lányaként. Gyermekkorában többségükben németek éltek a városban. Most hazamegy Sopronba, és csak magyar szót hall az utcákon. Nem vitathatom azt, amit mond, noha valahogy ellentétben áll Teleky tiszteletes úr húsz évvel ezelőtti intelmével: „Az egyház feladata ma is: az Ige hirdetése anyanyelven!”- Tiszteletes asszony, két magyar feliratot láttam Szigeten. Az evangélikus templom bejáratánál, a torony falán a nagy zsoltár kezdő sorát: Erős vár a mi Istenünk, és a temető kovácsoltvas kapuja fölött a hagyományos vigasztalást: Feltámadunk! Ez a két felirat akár a magyar nyelv fejfáján 620
