Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Pusztai János: Önéletrajz

PUSZTAI JÁNOS • • Önéletrajz- RÉSZLETEK A MÁSODIK KÖTETBŐL ­59. Szaddam Husszein, Irak diktátora az Öböl térségében ellene hadat viselő szö­vetséges erők tudomására hozta: hajlandó kivonulni Kuvaitból. Ezt megelőző­en körülbelül ötszáz kőolajkutat könyörtelenül lángba boríttatott. Az író be­vallja: viszolyog az araboktól. Ezerkilencszázkilencvenegy február huszonötö­dikéről huszonhatodikára virradólag, álmában sokáig ez a viszolygás foglal­koztatta. Időnként cigányos-arabos képű-kinézetű férfiak próbáltak a közelébe férkőzni. Az éjszaka kellős közepén aztán vadul felcsörömpölt a telefonkészü­lék, de a vonal másik végén nem szólalt meg senki. Visszaaludva egy közép­korú, szép, arányosan gömbölyded nőszeméllyel készült szerelmeskedni. Ru­hástól feküdt holmi idegen ágyon. A nő fóléje hajolt, babusgatta, ő meg szok­nyája alá nyúlva szeméremszőrzetével játszadozott. Szólt, zárja be az ajtót. Erre azonban nem került sor, mert hirtelen felnőttek, gyerekek lepték el a szobát. Az író csalódottan füstölgött: ez a kapcsolatteremtési kísérlete sem vált be. Tágas, huzatos gyári munkacsarnokba tűnt át. Behemót présgépen nagyméretű csavarokat nyírt rövidebbre, közben bámészkodott. A csarnok apró kockás, kitört-betört, koszos ablakain át azt látta, ház épül a közelben. A kertes ház tetejére a kőművesek kőolajtartályokra emlékeztető betonsikló­kat formáztak. Az író furcsállta, hogy ilyesmivel terhelik meg a gerendázatot, a falakat. Utánanéz, miért, gondolta elszántan. Elszántsága azonban rögtön hamvába holt, mivel a cigányos-arabos képű-kinézetű férfiak újra felbukkan­tak és újra feléje, a közelébe törekedtek. Már szinte várta, mikor repülnek kövek a könyvesszobába. Lefekvés előtt ugyanis elfelejtette leereszteni a redőnyt. A lakás!, jutott eszébe, mihelyt felébredt. Ä kezdet kezdetén, nősülésekor is a lakással volt megakadva. A Bacai házaspár kiköltöztetésekor mind Janinak, mind Icának merész ötlete támadt: kaparintsák meg az udvar felőli, naposnak nevezett szobát. Az ötletet tett követte. Jani bement főszerkesztőjéhez, Szántó Istvánhoz és megkérte, legyen segítségére. Szántó terjedelmes, sötét színű, majdnem fekete íróasztalánál ült, gépelt kéziratokon könyökölt, hóka arcát, árpás szemét hol azokra, hol Janira fordította. Udvarias-türelmetlen viselkedéséből tisztán látszott: eszében sincs „politika­ilag nem stabil” beosztottját pártfogolni, de úgy tett, mintha csordultig lenne „szocialista humanizmussal”. Menjen el Vigdorovics elvtárshoz, mondta. Jó ember, segíteni fog magának. Jani sietett a Nagybánya tartományi pártbizott­ság által bitorolt Bányásziskolába. A gazdasági részleg vezetőjéhez, a „zabolás Vigdorovics”-hoz, annak földszinti irodájába az udvar felől lehetett bejutni. A középtermetű, füstszín bőrű, ellenzős munkássapkát viselő Vigdorovics 52

Next

/
Thumbnails
Contents