Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

s egy nagy asztalt jelent, közelben tűz ég, a hatalmas vasalót ugyanis faszénparázzsal etetik, s halmozódnak szépen a ropogós ruhák. Olykor egy-egy ze- butehén is felvillan itt, sok a kóbor kutya, macskák is osonnak a kerítés felé, a szembeni fán nagy zöld papagáj, füttyögő mókusok. Ez itt már jobb hely, mind ahol kezdték, a diákszálló, ahogy az idős mama emlegeti: „az egyetem”. A háziaknál telefon: hívhatók, bár a szolgák nem tudnak angolul, s ha nincs a közelben szigorú szem, elhallgatják az üzeneteket. A zöldséges, gyümölcsös naponta megfordul erre, helybe hozzák az árut.

Megebédelünk, a párolt zöldséget istentelenül elsózták, gyümölcsöt rágcsálunk, rizst kanalazunk tányérunkra.

Egy motoros riksa visszafuvaroz a Bengali Markethoz, ahol egy-egy ma- szala doszát elfogyasztunk (fűszeres krumplival töltött nagy, vékony rizslepény) hozzá leves: csípős, fűszeres zöldséglé. Kettős ebéd.

Fél hétre a Redemption (a Megváltásról elnevezett) katolikus templomba vagyunk hivatalosak egy neves hazánkfia orgonahangversenyére. Bach, Vivaldi egy-egy műve után régi magyar táncdalok (ez némiképp szokatlanul hangzik itt az Isten házában), majd Liszt- és Kodály-művek. A széksorokban itt-ott ismerős arcok: a magyar követségről, a tegnapi újságíró, és persze a helyi katolikus közösség tagjai: indiaiak, ide sodródott európaiak.

Koncert után késő este érünk a Dzsanpat Szállóhoz. Útközben esküvői menettel találkozunk: a vőlegény fehér lovon büszkélkedik, mögötte a nyeregben kisöccse, ricsajos zenekar, durrogó petárdák, görögtűz, hatalmas kandelábereket magasba emelő személyzet, egy ormótlan áramfejlesztő kocsihoz csatlakozó kábelekkel. A menet meg-megáll, kiszállunk a taxiból, nézzük a táncoló, pénzt lobogtató embereket, a néger ismerősünk, aki szívességből fuvarozott ide bennünket, vigyorog, a sofőr elmondja, mit látunk, a zenekar hirtelen rock and rollra vált, az emberkoszorún belül két férfi ropja egymással szemben veszettül, jókedvűen, csapzottan, s ekkor a ceremóniamester is észrevesz bennünket, hívogat, menjünk velük, az ünnepség itt lesz egy közeli szállodában, s ha kedvünk van, ők szívesen látnak.

Újra taxiba bújunk, s a járdára hajtva kikerüljük, megelőzzük a menetet, irány társaink főhadiszállása. Itt jó hírek várnak, József és Mariann (a két meghívott) visszakapják a korábban befizetett részvételi díjat, a Benáreszig tartó út költségét az ő részükre megtérítik, s rajtuk múlik, mivel utaznak, persze a repülőt választják, előkészítik a terepet, s mi majd vonattal zakatolunk utánuk.

Kilenc óra amikor a szállóból kiröppenünk gyümölcsvásárlási szándékkal. Gyümölcsöt nem találunk, az utcai árusok eltünedeztek, az üzleti köröndön kis híján eltévedünk, de végül megleljük a hazafelé vezető utat: közben gyerekárusok, koldusok zaklatnak, jönnek utánunk, egy félkarú hindu jó kilométernyi hosszan követ, lohol mellettünk könyörögve, rimánkodik, óbégat, megáll, újra nekilendül, úgy látszik, ránk szánta az estéjének ezt a részét, csak egy rúpiját „baba”, csak egy kicsi pénzt, barátom, hogy megihassak egy bögre teát. Könyörülj meg rajtam baba, irgalmas vagy, jóságos vagy, látom az arcodon, segíts a nélkülözőn, a szerencsétlenen, Baba, baba, jóságos bölcs, kedves, édes uram ... Csak pár fillérnyi apróm van, ezt adom a tenyerébe. S követ-követ könyökünket, ingünket, nadrágunkat megragadva, elénk vágva. Egész a szálloda kapujáig velünk tart.

38