Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

November 9.

Ahogy szaporodnak napjaink, megnyúlik az alvás hossza is, apránként visszakapjuk megint az örökkévalóságból óráinkat, perceinket, napjainkat. Már-már magunkhoz tértünk. Persze jobb ezt csak magamra vonatkozóan megfogalmazni. A délelőttöt kora délutánba fordulóan a Connaught Piacén, a vásáros köröndön töltjük. Bolt boltot ér, itt minden nekünk, az idegennek épült, vagyis hát azoknak, akik vásárolni szeretnének s van hozzá elegendő pénzük. Lemegyünk a fold alatti vásárba, meg-megállunk, árak felől érdeklődünk, összehasonlítgatjuk, mi hol drágább, alkuszunk, próbaszerűén, majd szükségünk lesz még rá idejekorán. Ahogy - elfáradva a sokaságtól, betelve a látnivalókkal — felkaptatunk a Körönd füves részére (Nehru Park), jönnek a fül- és cipőtisztítók, térképárusok, vízmérők, nyak- és lábmasszázst kínáló lézengők, ostorárusok, használt ruhát ránk tukmáló asszonyok, ételféléket kínálók. S mivel a szikhek éppen alapítójuk (Guru Nának) születését ünnepük, petárdák durrognak, tűzijáték csóvája villan a távolból. Valaki nekem ütközik, meglök, aztán megint, érzem, hogy nő, s ezért furcsa ez az erély, ahogy hozzám csapódik, amikor hátratekintek, kihívóan-csábosan kapja el szeme az arcom: Jöjjön velem, ha szórakozni akar. Olcsó, tiszta vagyok. Pár száz méter után egy másik nő köszön, egyértelmű, hogy ismerkedés nyitányának szánná. Megállók, közelít. Látom, már messzire maradtam barátomtól, utána sietek. Külföldiekre vadásznak a fölhajtók, szőnyegárusok, a kasmíri boltocskák ajánlga- tói. Séta Új-Delhi utcáin. A közlekedés angol formájú, de teljesen indiai tartalmú, egymás hegyén-hátán a társaskocsik, motoros riksák, robogók, kerékpárok, s köztük cikázva kiutat kereső gyalogosok, dudálás, csengetés, tülkölés, zakatolás, a kisebb oldalra szorul, lemarad, a nagyobb jármű és az erősebb győz. De csodálatosképp nincs koccanás, baleset, a belső vezérlés, sugallat még a gépek között is hasznukra válik, s nem látok ökölrázást, dühtől céklaszínűre váltó arcokat, ingerült ráhajtást sem. Áramlik az élet, engedelmes és bűzös eszközeivel, a gépekkel egyetemben.

J. Ferivel kíváncsiságból belépünk egy vendégházunkhoz közeli új hindu templomba vagy inkább nyitott oldalú kápolnába, a cipőnket nem vetjük le, így aztán megtörténik a baj. Ennyi otrombaság láttán az újságolvasó templomőr is fölfigyel, lecsapja az olvasnivalót, felpattan, ez szent hely - holy place -, hogy merészelünk ide cipőben... Kihátrálok, levetem lábtyűmet, Feri sértődötten támasztja a bejárati ajtófélfát, az indulatos hindu megdöbbentette őt, ott áll mindaddig míg az egyik oltárra némi aprópénzt vetek, a többi áldozati ajándék mellé: van itt virág, gyümölcs, illatos füstölőrudacska, képeslapok, sőt még egy könyv is. A közelben egy másik kápolnácska, a bent kuporgó pap derűsen villog kifelé, mi visszamosolygunk, az előbbi megbántottság ki van egyenlítve. Jól megvagyunk egymással hazaiak és vendégek, szentek és világiak.

A vásáros köröndről hazafelé jövet ebédelünk is, sokféle fűszeres, pácolt zöldséget, zöldborsós rizst, utána nádcukorral fóljavított zöld ánizsmagvakat rágcsálunk, szájillatosítónak, fogmosást helyettesítve. Az utcai árusok száz métereken át követnek, duruzsolnak a fülünkbe, sakk-készletet, vízipipát, fémből készült öröknaptárat, hímzőtűt s a hozzá való rámát, képeslapokat próbálnak ránk tukmálni. Addig követnek, míg - megunva zümmögésüket,

35