Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Takáts Gyula: Az igazi poézis keresése Berzsenyi-Hölderlin-Kazinczy-párhuzamok

Nikla-Tomijába került. Ahol csak iszap volt és pásztor és halásztanyás világ. Görög tengerek helyett mocsár. 1798-ban Hölderlinnél ugyanaz a lelkiállapot, mint amely Berzsenyinél 1808, majd 1817 után jelentkezett. Mindkét költőt a „Legjobb” és a „Legszebb” eszménye kísérti, és vigyáz is rájuk. Hüperión szavaival: „nem tudok beszélni róla, de vannak órák, midőn a Legjobb és Legszebb mintegy felhők közt megjelenik és a sejtő szeretet elé a beteljesülés ege tárul”. Ennek megtestesítője Diotima, akivel egy szentimen­tális élménysugárzásban „élt”. Berzsenyinél Diotima az arany középszer hel­lén-magyar realizmusával, Harmóniává lényegülve, szinte e világi alakban jelenik meg. Berzsenyi „Legfőbb-szépe” a földi szeretet alakjában él, mint „az egész emberi nemzetért áldozó szeretet”. A Hüperiónban a szeretet mint mennyei realizmus, a Poétái Harmonistikában pedig mint a mezei realizmus eszménye vonul végig. Hölderlinnél képekbe varázsolt tündéri világ, Berzse­nyinél megváltásra szánt, izzasztó, emberi világ megvalósítható titkaként. Végső fokon mindkettőnél ez „az örökkön örök Szép” a Természet másolása. Egymás mellett olvasva műveiket, olyan érzés támad az olvasóban, hogy a világirodalomban Hölderlin és Berzsenyi, ez a két nagy költő a Goethe—Schil­ler és a Byron-Shelley kettősök mellett egy harmadik, egészen más nagyságot képvisel. Az éteri szépre és a földi jóra vágyás különösen szép ellentétű, de egy eszményt képviselő zsenii voltak. A Föld és az Ég erejét egyesítő Szépben hittek. Hitték, hogy a Szép, mint a költők gyermeke, hasznos, és azt is, hogy a költői szép eget-fóldet egyesítő ereje egy a természettel, és így a poétái műben a világ és a természet együtt él. Berzsenyi szavaival „az igazi poézis, ez a tündér világtükör, minél inkább poétái világtükör, annál inkább nem egyes színeit, hanem mindenkor egészét mutatja az életnek”. Hölderlinnél „egyetlen kehelyben egy világ minden öröme”. Berzsenyi a művével olyan költői és gondolati világáramlatba vitte költé­szetünket és sűrítve, csak A poézis hajdan és most című egyetlen versalkotá­sával is, amely épp most napjainkban, eszmevilágával épp az atom árnyéká­ban és az egyre pusztított természet veszélyeztetett értékeinek fényénél kapja mindig mélyebb és időszerűbb értelmét. A niklai remetének a Poétái Harmonistika a remény fogalmazása. A maga szomorű boldogságára készült gyönyörű terv szavai ezek, hogy élete harmó- niátlan ne legyen, és hogy megmutassa „az igazi poézis” célját is. Hüperiónnak a német társadalom bírálata és igen kemény szavai azono­sak A magyarokhoz „Rűt sybaríta váz” csapású kegyetlenségével és a Mezei szorgalom éles, bíráló megállapításaival. Ebben is összecseng a szavuk az időn át. Mert prófétai megszállott volt mindkettő, és érzékenyek és egzaltáltak. Csak Berzsenyinek az idegérzékenysége mellett több volt a praktikumérzéke. Tehát egyértelműen kimondja a Poétái Harmonistiká ban, hogy embert nevelő hasznos költészetet akar. Ezért és ezzel a céllal „istenített” Kazinczy truccára embereket az ő ma­gyar hüperióni táján. Szavaival nem hízelkedésből, de hogy „a poézis fátyolán át... alattomos szemrehányással... az ő legszentebb hazafi kötelességére em­lékeztesse” azokat. Hogy Héroszok legyenek, akik boldogságra segítik a har- móniátlan hazát és népét. Ilyen áttételű az oly sokszor Kazinczytól annyira 391

Next

/
Thumbnails
Contents