Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Lengyel András: Egy sztoicizmus természetrajza (Lőrinczy Huba Márai-tanulmányairól)
vensen gyakorolt magatartásformák” jelenlétét regisztrálja, de szinte föl is sorolja ezeket „a humanista-liberális kultúrát” alkotó elveket. S kimondja, „az öntudatos, rációval élő egyén áll [Márai] eszmélkedésének fókuszában” (49.); az a személyiség, akit a műveltség, a minőség, a fegyelem, a rend, a kötelesség és a munka, sőt az alkotás igénye vezérel. De akivel „olykor a tökély káprázata incselkedik” (50.). „Kérlelhetetlenül igényes és kemény, szigorúan puritán, mindenestül polgári értékrend ez.” (50.) S ez az értékrend Lőrinczy elemzései szerint még a kései Márai írásaiban - elsősorban naplóiban — is fölsejlik, jóllehet akkor már a „konzumcivilizáció” és a „totalitárius civilizáció” kettősségét diagnosztizáló író reményei jócskán megfogyatkoztak. A könyv címe idézet: „...személyiségnek lenni a legtöbb...” Ez a tétel minden jel szerint Márainak is, Lőrinczynek is sarktétele. A mai szerző ennek érvényességét kívánja kiemelni, megerősíteni. A könyv mégsem pusztán világkép-értelmezések sorozata. Lőrinczy Hubát a világkép s ezek poétikai összefüggései és sajátosságai is érdeklik. Esszéi alkalmát, persze, a Márai-életműsorozat egy-egy kötetének megjelenése adta, rendre egy-egy művet újraolvasva értekezik az íróról. így, értelemszerűen, nagy súllyal van jelen könyvében a naplóíró Márai, s hangsúlyosan szól az értekező-bölcsel- kedő íróról is. De a regényíró mindezek ellenére sem marad bemutatatlan; a könyv egyik nagy fejezete a regényes életrajzokat, egy másik pedig a regényeket tárgyalja. E két fejezet a 228 oldalas könyvből 110 oldalt foglal el. Súlya szerint mérlegeli tehát e témaköröket is. Sőt, az egész könyv egyik legjobb írása is éppen az Egy polgár vallomásairól szól (Egy cipszerivadék tanuló- és vándorévei címmel). Hogy Lőrinczy esszészerű tömörítésben is mily világosan és pontosan képes bemutatni poétikai jellegzetességeket, jól mutatja - egyebek közt - a Csutoráról írott tanulmány egyik - itt kissé hosszabban idézendő - passzusa. „Márai kutyatörténete [ugyanis] - Lőrinczy jellemzése szerint - már csak azért is mestermunka, mert folyvást tematizálja és persziflálja a regényírás műveletét s fortélyait. Az elbeszélő és »az úr« azonos is, nem is, némelykor énforma szólal (44.), másszor fejedelmi többes (111.), legtöbbnyire viszont a leválasztó, elidegenítő egyes szám harmadik személy dominál, a narrátor gyakorta (pl. 93.) hangsúlyozza, hogy játszik, fikciónál, irodalmat teremt, jelzi a história lehetséges, ám be nem járt leágazásait, a cselekmény közepén a nyitány képéhez kanyarodik vissza (7-8., 70-73.), ismert Kosztolányi-szövegeket parafrazál, a giccsgyáros Ohnet-től kölcsönöz klisét (112., 115.), incselkedően megszólítja olvasóját, körülményeskedést mímelve magyaráz, tudatosan törpíti vállalkozásának jelentőségét (45.), s ironizál, ironizál, ironizál. A Csutora e szellemes-leleményes fogásoknak köszönhetően váratlanul korai elöhangja a posztmodem irodalomnak. (156-157.) Úgy látszik tehát, röviden, tömören s mégis érthetően is lehet poétikai kérdésekről írni. Lőrinczy Huba érzékletesen és pontosan szól Márai nyelvéről is. „Stíligényét, tömörségét, hajlékonyságát, pontosságát, frappáns fordulatait, nyelvi fantáziáját, iróniájának játszi és gyilkos cikázását” dicséri — joggal (52.). Tárgyilagosságra törekvése is bizonyos; e tekintetben jellemző, hogy az elírásokat, lapszusokat is szóvá teszi, s az írónak, akit egyébként a magyar nyelv egyik legnagyobb 20. századi mesterének tart, fölrója még a ritka nyelvi modorosságot, hibát is. Mégis, a regényíróról értekező Lőrinczy kevésbé meggyőző, mint a világképet elemző. Beleérző képessége, széles körű tájékozottsága, olvasottsága, árnyalásra törő pontosságigénye, persze, itt is érvényesül. Az értelmező — interpretatív — igény azonban e területen némileg elnyomja, föloldja a művészi teljesítmény kritikáját. Lőrinczy Hubát, úgy vélem, túlságosan magához láncolja az a világkép, mely tagadhatatlanul jelen van Márai szinte minden írásában, - s ennek vonzásában kevésbé gondol a Márai-regények másodlagosságára. Magam úgy vélem, azoknak van igazuk, akik Márait elsősorban az Egy polgár vallomásai írójának tartják, s úgy vélik, e művéhez nem érnek föl egyéb regényei. Sőt, talán az is kimondható, hogy 1943-tól Márai számára is elsődleges megnyilatkozási formának nem a fiktív történetet elbeszélő regény, hanem a kötetlen, meditatív-bölcselkedő napló tekinthető. Amit Márai regényeiről Lőrinczy Huba mond, az persze, részleteiben szinte mindig 377
