Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Kaba Ákos: Az őskrónika és Anonymus koratörténete

pontjából elengedhetetlen, hogy az újabb nyelv-, régészet-, néprajz- és történelemtudományi kutatások krónikáinkat igazoló eredményeire is kitérjünk.

Népek származására Gottfried Leibnitz (1730) megfogalmazása óta a nyelvrokonságot tartották a leghitelesebb nyomravezetőnek. Az európai népek homályba vesző eredetére az összehasonlító nyelvtudomány révén - vélték a 18-19. században — világosság derült. A szanszkrit Vedák és a perzsa Aveszta nyelvemlékei alapján 5000 éves, fejlett műveltségű indoeurópai múltra lehetett következtetni (újabb keltezése Kr. e. 500). Esetünkben viszont a nyelvrokonság ténye északra vetett bennünket. így a feltételezett magas kultúrájú indoeurópai népekhez képest mi csak „a vad szibériai népek” (Schlözertől névtelenül, Grosse Wahrheit, 1792) színvonalára kerültünk.

Már a múlt század elején Wilhelm Humbolt figyelmeztet, hogy a származás nehéz problémáját a nyelvrokonság nem oldja meg. Jeles reformkori történészünk, Fessler Ignácz (1825) pedig, Die geschichte der Ungern című műve bevezetőjében már kifogásolja az egyoldalú, csupán a nyelvi egyezéseket kutató módszert. Szerinte a szókészletek teljes keresztmetszetét kell átvizsgálni. O ezt különböző fogalmakból összeállított szószedettel be is mutatja. Összehasonlítása végeredményeként bizonyos műveltségi szavak hiányából megállapítja, hogy a magyarok annyira lappok, mint eredetileg a bolgárok, szlávok voltak. Fessler tehát 170 évvel ezelőtt már világosan fölismerte és módszeresen bizonyította, hogy a nyelvrokonságból nem lehet egyenesen a származásra is következtetni. Várható lett volna, hogy ez a korát megelőző fölismerés irányelv lesz a nyelvkutatásban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

A göttingeni történész, Ludwig Schlözer Jugriából az északi népek közösségéből való származásunk ötletgazdag feltevése úgy látszik mélyebben gyökerezett az indo- germán nyelvész Budenz József szemléletében, s Hunfalvy Pállal együtt e feltevés bizonyítására fordították minden energiájukat.

A finnugor nyelvtörténeti kutatásokból egyedül az alapszókincs bizonyítható maradéktalanul. Ez a közös finnugor szókészlet valóban egyedülálló, szinte mérhetetlen időmélységre, újkőkor előtti időre mutat. Ebből azonban nem a nyelvrokonságunk páratlan ősisége, hanem annak csak az ősközösségi társadalma lett kiemelve, amit Hunfalvy közvetlen a honfoglalás elöttre vetített azzal, hogy kiválásunkat az obi és permi nyelvrokonainktól „Kr. u. 8. századra” helyezte (Hunfalvy P. Eredet hit). Sőt, ő ekkor még a honfoglaló magyarokban is „halász-vadász” népet látott, akik a megtérésük előtt még „kóbor életmódot folytató társadalomban” éltek és csak az új hazájukban kezdték a földművelést űzni (Hunfalvy P. Török eredetű-e a magyar nemzet).

Sajnovits János (1770), a finnugrisztika úttörője, már kutatása során fölismerte a minőségi különbséget a lapp és magyar nyelv között, s a két nyelv kapcsolatát távolra, az első foglalást (373) megelőző időre helyezte. Fesslerről már szóltunk, aki a nyelvrokonság alapján feltételezett származásunkat már módszeresen bírálta. Hunfalvy azonban figyelmen kívül hagyta mérvadó elődei korukat megelőző fölismeréseit.

Elképzelése szerint a honfoglaló magyarok még halász-vadász kóbor nép voltak. Pedig ismerte Theophilactos Simocatta, Bölcs Leo és VII. Constantin tudósításait, sőt már a perzsa ibn Ruszta és Gardizi leírását a honfoglalás előtti magyarokról. Tudósításaikból világosan rajzolódik ki a kitűnően szervezett és felszerelt harcos lovas nép, akik állattenyésztés mellett földet is műveltek. Ezek a források hangsúlyozottan azt is megemlítik, hogy a magyarok (Árpád népe) tűzimádók, amit nevük türk jelzője is megerősít. A. N. Kononov felismerése a (tűz) istenséget jelentő tűr, tör, tösz név, magyar megfelelője túl, túr, tűz (Turul), türk tehát tűzisten valláskövetőt jelent.

Vámbéry Ármin sem tudta elfogadni a magyarság honfoglalás kori halász-vadász képzetét. Szerinte törökös megjelenésük a forrásokból vitathatatlan, ennek alapján feltételezte a magyar nyelv török származását is, melyet később, mint igazi tudós, tévedését fölismerve feladott. A magyarság bölcsőjénél című postumus müvében viszont már nyomatékosan kiemelte:,,... a magyar nyelv ural-altáji emlékeit teljes bizonyossággal a világ legrégibb nyelvi maradványai közé tartozónak tekinthetjük”. Ekkor ő már

353