Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)
guggolnak és várják amíg előbukkan a vörös korong. Nézik áhítattal a növekvő fényt, majd fólkerekednek, s megy ki-ki a maga dolgára. A fürdő után egy közeli étterembe kísér vendéglátónk, s itt megvacsorázunk bőségesen. December 3. A madurai utunkat készítjük elő. Bérkocsi nem lesz, buszra szállunk, s irány a központi turistahivatal. Hadd mondják meg, hogyan célszerűbb és olcsóbb az út. Míg a többiek térképeket, menetrendet nézegetnek, jegyárak fölött hümmögnek, mérlegelik a lehetőségeket, én a turistahivatal egyik bőrfoteljében rovom a megjegyeznivalókat. Az iroda falán elefántcsordát, gópuramo- kat ábrázoló fényképek, egy naiv szalagfestmény (elefántos-lovas felvonulást állít elénk), üvegvitrinben hajómodellek, s odakint a hosszú Salai Anna utca forgalma, tülkölés, motorberregés, a papírokkal, telefonokkal vesződő hivatalnokok háta mögött fából faragott lányok, fából való Krisna és ugyanabból az anyagból formált elefántok, a faliszőnyegen a szorgalom szánt-vet és Évák hordják a vizet. József és Feri hármunktól elszakadva jegyet vásárolni mennek a madurai vonatútra és megváltják a delhi visszaút jegyét is. Mi a telefonálásoktól csömört kapva lépünk az utcára, nézelődünk, régiségboltokban, könyvek előtt, majd egy vendégházunkhoz közeli étteremben ebédelünk, s ide toppannak be cédulaüzenetünket megtalálva az állomásjárt társaink. József ingerült, korholja a széttartó társaságot, arra nem gondol, hogy pont ő szervezte így. Mi csillapítanánk ugyan, nincs baj, erre fólhorkan: érdemes lenne lelkiisme- retvizsgálatot tartanunk, ki mennyire elégedett önmagával. A magam részéről másokkal is elégedett vagyok, mivel mentesítenek a kellemetlen feladatoktól. Igaz, úgy általában lehetnék kevésbé bírálgatós is, de ez nem csak ide keletre érvényes. Tehát József láthatóan békétlen. S ez azért rossz, mert többnyire ő adja meg csoportunk alaphangját. Haza is ballag, ledől ebéd után egy időre, mi pedig elindulunk a Kálaksétra felé. Érzem légzésemen, hogy megváltozóban az idő. Könnyen, boldogan mozgok az energiában. Valamit tervez a kozmosz. Alldigálunk, a busz jó ideig nem jön, motoros riksával hajtatunk ki az Adjár negyedbe. Itt már esett az eső, a talaj vizes, felázott. Miközben a színpadi próbát figyeljük, s részt veszünk Krisna viselt dolgaiban, és szemem a színes ruhás táncosnőkre villog, rázendít az eső, s olyan bőséggel, hogy a hatalmas jurta alakú színházterem is beázik. Ülünk a nézőtéren, odakint zúgnak az elemek, idebent szól az ének, folyik a tánc, s Feri, irido- lógusunk hátul a székeken gubbasztva alszik. Elbámuldozzuk az időt. Esőben, sáros utakon keressük a buszmegállót. A tiszteletbeli konzul hivataláig még jó negyedórás motorozás. Feri szokása szerint elszakad tőlünk, egy gyümölcsárussal alkuszik, járművünk szerencsére nehézkesen fordul rá a keskeny sáros útra, így fólugrálhatunk (ajtó nincs). Itt is a nemek szerinti elkülönülés. A menetirány szerinti jobb oldali kettős üléseken a férfiak, a bal oldali részen pedig a lányok, asszonyok. Nekünk a hátsó ülésen, a jármű farában jut hely. Megkérjük a jegykezelőt, szóljon, amikor célközeibe érünk. Közben megint elered az eső, a jegyes ember 342
